Mindenmás

Késsel fenyegették meg a tizenéves gyerekeket Szegeden, majd akitől lehetett, pénzt raboltak – a rendőrség több fiatalt is elfogott

A Szegedi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai és járőrei 48 órán belül elfogtak egy 19 éves helyi lakost, aki társaival három rablást követett el a Tisza-parti városban – tudtuk meg a rendőrségtől.

Mint kiderült, az első bűncselekményt augusztus 25-én jelentették be, akkor 20 éves társával egy 15 éves fiútól követeltek pénzt a Dugonics téren. A gyermeket egy késsel fenyegették meg. A sértett végül felszállt az éppen érkező buszra, így sikerült megmenekülnie.

KÉSSEL FENYEGETTEK MEG EGY MÁSIK GYEREKET IS

Másnap a 19 éves fiatalember egy Temesvári körúti buszmegállóban szemelt ki egy 16 éves fiút. Akkor a rablásban a társa egy szintén 19 éves férfi volt. Hasonló módszerrel, késsel fenyegették meg a gyereket, aki ijedtében néhány ezer forintot adott át nekik. Az adatgyűjtés és a városi térfigyelő kamerák felvételeinek kiértékelése során a rendőrök azonosították a tetteseket, akiket Szegeden, illetve Békés vármegyékben fogtak el.

A TORONTÁL TÉREN IS LECSAPTAK

Az ekkor már két rablással gyanúsított fiatalember kihallgatása során egy néhány nappal korábban elkövetett rablást is elismert, amiről akkor a rendőrségnek még nem volt tudomása. A Torontál téren egy alvó, 19 éves férfitól vették el a telefonját, majd miután felébredt, szintén egy késsel megfenyegették és pénzt követeltek tőle. Kiderült, hogy ekkor ugyanaz a fiatal volt a társa, akivel a Dugonics téren rabolt. A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottakat és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb