Sport

Máris megvan az első paralimpiai arany: Konkoly Zsófia 400 gyorson állhatott fel a dobogó legtetejére

Konkoly Zsófia aranyérmet szerzett csütörtökön 400 méteres gyorsúszásban, az S9-es kategóriában a párizsi paralimpián. Ez a magyar küldöttség első dobogós helyezése a francia fővárosban.

A 22 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – délelőtt megnyerte előfutamát, s a második legjobb idővel jutott az esti döntőbe, amelyben parádésan versenyzett, s visszavágott a címvédő Lakeisha Pattersonnak, aki mögött három éve második volt. Most az ausztrál lett az ezüstérmes. A harmadik paralimpiáján szereplő, 100 méter pillangón címvédő Konkoly még 100 háton és 100 pillangón, valamint 200 vegyesen indul Párizsban.

A párizsi előfutam – már ami az első kettőt illeti – pontosan azt a sorrendet hozta, mint három évvel ezelőtt a tokiói döntő, ezúttal is Lakeisha Patterson került Konkoly elé, most viszont másfél másodperccel nem csak nyolc századdal. Nyolc órával később, a közel telt házas La Défense Arénában az ausztrál kezdett jobban, az első száz méteren már egy testhosszt vert a többiekre. Az első két hossz után Konkoly még negyeddiként fordult, a következő ötvenet viszont nagyon megnyomta, a táv második felében pedig le is hajrázta az ausztrált, írta meg az M4 Sport.

Konkoly Zsófia pályafutása negyedik paralimpiai érmét nyerte, Tokióban 100 pillangón lett aranyérmes, a 400 gyors mellett pedig 200 vegyesen is ezüstérmes.

A csütörtök esti úszóprogram másik magyar döntőse a 18.10-kor rajtoló Adámi-Rózsa Zsanett lesz 18.10-kor.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: m4sport.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb