Közélet

Elhunyt Dobray György, akinek egy ízig-vérig szegedi filmet köszönhetünk

Nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György, akinek nem is egy Szegeden íródott, majd szegedi helyszíneken készült filmet köszönhetünk. A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró 2024. augusztus 28-án, hosszan tartó betegség után hunyt el. 

Dobray György 1942. március 8-án született. A gimnázium elvégzése után, 1961-ben vették föl a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr főtanszakára, ahol 1965-ben kapott diplomát. Első filmjei rendezőként dokumentumfilmek voltak, mint például a Munkashow, amellyel 1971-ben elnyerte a Miskolci dokumentumfilm-fesztivál nagydíját. Ezután külsősként rengeteg irodalmi és dokumentumfilmet rendezett a Magyar Televízióban, majd 1979-ben elkészíthette Az áldozat című első játékfilmjét.

A “SZERELEM ELSŐ VÉRIG” ÉS A “SZERELEM MÁSODIK VÉRIG” CÍMŰ FILMEKBEN SZEGEDI HELYSZÍNEK BUKKANNAK FEL

Az 1980-as évekből több filmes siker fűződik a nevéhez, így a Vérszerződés és a Szerelem első vérig című film, amelyet rövidesen követett a Szerelem második vérig. A Szerelem első vérig egy 1985-ben készült és 1986-ban bemutatott magyar tinédzserfilm, amit Dobray György és Horváth Péter rendezett, Horváth Péter novellájából. A Szerelem trilógia első része. A film jeleneteit Szegeden, Szentesen és Budapesten forgatták. Füge 18 éves srác, festőnek készül, ezenkívül szaxofonozik a kollégium egyik zenekarában. Egyik nap beleszeret Ágotába, a régésznek készülő osztálytársába. Mindketten a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolavégzős diákjai. Ágotának egy nap megjelenik régi szerelme, ezért Füge öngyilkosságot kísérel meg, de sikertelenül. Ezután elutazik különélő apjához tanácsot kérni.

FILMEK A PROSTITÚCIÓRÓL

A K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és a K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei, amelyek a hazai prostitúció látleletét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy visszhangot váltottak ki. A K és a K2 történetét Dobray György könyvben is megírta, mindkét kötet eladási rekordokat döntött. Az 1991-es Szerelmes szívek című játékfilmjében Szandi, az énekesnő játszotta a főszerepet. A 2005-ben készült, Gólyamese című dokumentumfilmje, amely egy örökbefogadás történetét dolgozza fel, több fesztiválon szerepelt, és elnyerte a 37. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilm-rendezés díját.

Forrás: Index, Wikipédia.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb