Közélet

Levélben követeli a PDSZ az iskolai mobilhasználatot korlátozó rendelet eltörlését: szerintük több jogot is megsért a törvény

Levelet írt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak és Pintér Sándor belügyminiszternek. A levélben a PDSZ azt követeli, hogy kezdeményezzék a kormánynál a diákok mobiltelefonjainak iskolai begyűjtésére vonatkozó új kormányrendelet hatályon kívül helyezését.

„A rendelet, amely előírja, hogy a tanulók mobiltelefonjait minden reggel be kell gyűjteni, és csak a tanítás végén adhatják vissza őket, komoly alkotmányos aggályokat vet fel”, írják.

A PDSZ több pontban sorolja fel ezeket az aggályokat:

  • Tulajdonhoz való jog megsértése: a mobiltelefonok sok esetben jelentős anyagi értéket képviselnek, a PDSZ szerint nem tartoznak olyan tárgyak közé, melyek elkobzása ne lenne indokolatlan és aránytalan beavatkozás az alkotmányos jogba.
  • A pedagógusok felelősségvállalásának kérdése: a rendelet a pedagógusokra hárítja a begyűjtött telefonokért való felelősséget, ami jelentős anyagi és jogi kockázat számukra. „Nem várható el, hogy több millió forint értékű eszközökért vállaljanak teljes körű felelősséget, különösen olyan esetekben, amikor az iskolák nem rendelkeznek megfelelő biztosítással, és a telefonok sérülése vagy eltűnése esetén a megőrzése kijelölt intézményi dolgozók nem tudják a károkat megtéríteni. Az eszközök begyűjtésére, biztonságos tárolására, és azonosítható módon történő visszaadására vonatkozó garanciákat a jogszabály nem tartalmazza.”
  • Az oktatási autonómia és a pedagógiai szabadság korlátozása: a PDSZ szerint a rendelet sértheti az iskolák és a tanárok szakmai autonómiáját, mert egyes intézmények már régóta működő házirendekkel rendelkeznek, amelyek megfelelően szabályozzák a telefonok iskolai használatát anélkül, hogy azokat begyűjtenék. Sok iskola pedig törekszik arra, hogy a diákokat a digitális eszközök felelős használatára nevelje.
  • Az iskolai semlegesség megsértése: a PDSZ szerint különösen aggasztó, hogy a rendelet végrehajtásával kapcsolatban olyan politikai nyomásgyakorlásról érkeztek hírek, melyek sértik az iskolák politikai semlegességét és az oktatási intézmények autonómiáját, ellehetetlenítik a digitális kultúra tanítását.
  • A diákok nagy része jogilag cselekvőképtelen, kiskorú személy, tulajdonukat a rendelet értelmében a szülők kizárásával kéne korlátozni, a megkérdezésük nélkül.

BEVIHETIK AZ ISKOLÁBA, DE LE KELL ADNIUK ÉS A TANÍTÁS VÉGEZTÉVEL KAPHATJÁK VISSZA

A szeptembertől hatályba lépő 245/2024. (VIII.8.) kormányrendelet lényege, hogy a diákok ugyan bevihetik az iskolákba a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt főszabály szerint a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket. A rendelet arra lehetőséget ad, hogy az igazgató vagy a tanár a tanítási cél megjelölésével engedélyezze az órákon a mobilok és más okoseszközök használatát. A parlament oldalára feltöltött indoklás szerint az iskolai mobiltelefon-használat „jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt”. Az oktatási szakértők jellemzően egyetértenek abban, hogy az iskolai mobilhasználat valóban elterelheti a diákok figyelmét a tanulásról, és a mobilok rendkívül nagy függőséget alakíthatnak ki. Viszont abban is egyetértenek, hogy a teljes tiltás nem vezet eredményre- írja a Telex.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb