Mindenmás

Megáll az ész: meg akarta ölni testvérét egy nő vasárnap, rágyújtotta a házat Szatymazon

Eljárás indult egy nővel szemben, aki vasárnap meg akarta ölni a vele haragos viszonyban levő testvérét. Az ügyészség indítványozta a nő letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden.

Szanka Ferenc közölte, a nővel szemben minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás.

VITÁBA KEVEREDETT TESTVÉRÉVEL

A megalapozott gyanú szerint a Szeged környéki településen élő nő vasárnap este 7 óra körül keveredett vitába testvérével. Ez után a nő benzinnel körbelocsolta azt a melléképületet, ahol a sértett tartózkodott, majd meggyújtotta azt. A sértett felfigyelt a füstre, és az ajtó kirúgásával sikerült az épületből kimenekülnie, mielőtt még sérülései keletkeztek volna. A tűz következtében a melléképület egy része leégett.

TÖBB EGYSÉGET RIASZTOTTAK SZATYMAZRA

Az ügyészség szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a nő letartóztatásának elrendelését egy hónapra. A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, vasárnap este egy negyven négyzetméter alapterületű melléképület lángolt Szatymazon, az Ady Endre utcában. A szegedi és a ruzsai hivatásos, valamint a sándorfalvi önkéntes egységet és a balástyai kutató- és mentőcsoport tagjait riasztotta a szegedi műveletirányítás. A tűzesetben nem sérült meg senki.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb