SportVideo365

Megnyitott a Global Fitness jógaterme, hatalmas az érdeklődés, mi pedig bemutatjuk a jógaoktatókat!

Tavaly októberben kapásból két teremmel bővült Szeged legnagyobb edzőterem komplexuma, akkor egy aerobic és egy spinning terem jött létre a Makkosházi körúton. Egy év sem telt el azóta, tegnap hivatalosan is megnyitott immáron negyedik részlegük, a Global Fitness jógaterme, ahonnan a hétfői napon élőben jelentkeztünk, de mint ahogyan Lázár Edina szakmai vezető elmondta, már első nap hatalmas érdeklődés övezte az újdonságukat. A jógaterem önmagában nem lenne elég, ahhoz szakképzett és kedves jógaoktatók is kellenek, cikkünkben pedig be is mutatjuk őket!

Szeptember elsejével megnyitott a Global Fitness jógaterme, rögtön 10 különböző jóga-óratípussal, a Makkosházi körút 1. szám alatt. Tegnap mi is megnéztük magunknak az új részleget, ahol éppen Kitti tartott egy kis Flow jógát a Global Fitness vendégeinek, naná, hogy be is kukkantottunk egy kicsit az órára:

Immáron tehát négy különálló teremmel, mintegy 3000 négyzetméteren várja a vendégeit Szeged legnagyobb edzőterem komplexuma, ahol rögtön 10 féle jóga-óratípusból válogathatsz:

  • kezdő jóga
  • stresszoldó jóga
  • hatha jóga
  • power jóga
  • flow jóga
  • testébresztő jóga
  • dinamikus jóga
  • gerinc jóga
  • gyerek jóga
  • stresszoldó jóga

A már majdnem két teljes napja működő, vadonatúj jógateremhez persze szakképzett és kedves jógaoktatók is kellenek, cikkünkben pedig be is mutatjuk a legújabb Global-csapat tagjait videós formában, akikkel a jógaórákon találkozhatsz a Makkosházi körúton:

https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7409001745113713952
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7408539608570498337
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7406647169274416417
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7405953257106836769
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7403341572424682784
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7402201851698875680
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7400704010010873120
https://www.tiktok.com/@globalfitnesshungary/video/7399956839305071904

A jógaórákat bármilyen Global Fitness bérlet megvásárlása után, alkalmanként plusz 500 Ft-os kiegészítő jeggyel vagy napijeggyel lehet látogatni, a helyszín a Makkosházi körút 1. Bejelentkezni az Optime-on vagy telefonon tudsz, a +36 20 262 8141 számon!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb