Közélet

“Borzasztó nehéz döntést kell a kistelepüléseknek meghozniuk” – az SZKTT megszűnésével ezek a lehetőségek állnak a környékbeli községek előtt, exkluzív interjú a szervezet vezetőjével

Váratlanul, villámcsapásként érte a hír a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás településeit, hogy Szeged Megyei Jogú Város a június 28-ai közgyűlésen bejelentette, december 31-ével kiválik a Társulásból, ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozva a szervezet további tagjait. Szeged kilépésével ugyanis akkora anyagi terhet rónak rájuk közös költségeik, amit már nem tudnak kigazdálkodni, így az éppen 20 éve létrehozott szervezet megszűnése mellett döntöttek. Arról, milyen feladatokat látott el a Társulás és hogyan tudnak majd boldogulni a megszűnést követően, Csúcs Áronnal, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás Koordinációs Központjának igazgatójával és a szervezet egyik alapítójával, Ratkai Imrével, a Társulás munkaszervezetének egykori vezetőjével beszélgettünk.

16 TELEPÜLÉS ALKOTJA A TÁRSULÁST

A Szegedi Kistérség Többcélú Társulás 2004. július 16-án jött létre, Szeged mellett 12 környező település összefogásával. Jelenleg 16 település alkotja a tagjait: Algyő, Deszk, Dóc, Domaszék, Ferencszállás, Klárafalva, Kübekháza, Pálmonostora, Petőfiszállás, Röszke, Sándorfalva, Szatymaz, Szeged, Tiszasziget, Újszentiván és Zsombó. A Társulás feladatai három intézményben összpontosultak: az Egyesített Szociális Intézmény, a Szociális Szolgáltató Központ, valamint az SZKTT Óvodái és Bölcsődéi köré szerveződtek.

MINŐSÉGJAVÍTÁS ÉS KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS

Mint Ratkai Imre felidézte, kezdetben, amikor megalapították a Társulást, azért volt célravezető, mert az együttműködés keretein belül valamennyi település érvényesíteni tudta az elképzeléseit. Két fontos elvet tartottak szem előtt: az ellátások és a szolgáltatások terén a minőségjavítást, illetve a költségek csökkentését a települések irányába. Az egykori vezető, aki tisztségét 2016-ig látta el, abba is beavatott bennünket, munkájukat az intézmények felújításával, rekonstrukciójával kezdték, új szociális telephelyeket építettek a községekbe.

MENTŐÖV A KISTELEPÜLÉSEKNEK

A Társulás alapfeladatai a szociális ellátás köré csoportosultak, vagyis az önkormányzatok számára előírt kötelező feladatokat látták el. Tulajdonképpen ez egy mentőöv volt a kistelepülések részére, akik kötelező feladataikat egyedül nem biztos, hogy tudták volna finanszírozni. “Mondhatni ez egy érdekházasság az önkormányzatok között, mivel az állam már 20 éve többletfinanszírozást, többlettámogatást ad, ha társulásban látja el ezeket a feladatokat” – tudtuk meg Csúcs Árontól.

SZÉLESKÖRŰ FELADATOKAT LÁTTAK EL

Az igazgató azt is elárulta, az elmúlt húsz évben hatékonyan és nagyon jól, abszolút szakmai szempontok alapján működött is a társulás. Tevékenységük során szociális feladatokat láttak el, idősotthonakat fejlesztettek, de ők feleltek a bölcsődék, óvodák fenntartásáért, valamint az iskolák fenntartásáért, még a tankerületek 2013-as kialakítása előtt. Ahogy Ratkai Imre hozzátette feladataik közé tartozott a hajléktalanellátás biztosítása, a közétkeztetés, a védőnői hálózat működtetése az államosítás előtt, de még továbbképzéseket is szerveztek, több településen megvalósították a nyelvi és informatikai képzést.

TÖBB MILLIÁRDOS FEJLESZTÉSEKET HAJTOTTAK VÉGRE

Rengeteget pályáztak, több milliárd forintos fejlesztéseket valósítottak meg. A közösségi közlekedésre nyertek például nagyon sok pályázatot, Szegeden és a környékbeli településeken is, melyből többek között buszmegállókat, buszöblöket alakítottak ki, közoktatási intézményeket fejlesztettek, de a Társulás látta el 15 éven keresztül az orvosi ügyeleti feladatokat is.

A TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE OLYAN KÖLTSÉGEKET VON MAGA UTÁN, MELYEKKEL A TELEPÜLÉSEK NEM SZÁMOLTAK ELŐRE

Csúcs Áron abba is beavatott bennünket, jelenleg 600 dolgozóval működik a Társulás, akiknek most megszűnik a munkahelye, s akiknek most plusz költségként a végkielégítéséről is gondoskodnia kell a szervezetnek. Nem is beszélve a folyamatban lévő pályázatok költségeiről, melyeknek fenntartási ideje van, vagyis felmerül a kérdés, hogy az ezekből kapott támogatás egy részét ezek után vissza kell-e fizetni, de akár azzal is számolniuk kell, hogy egyes szerződések kötbért vonhatnak maguk után, melyeknek rendezése most az adott településekre hárul. Éppen ezért volt az igazgató és a Társulás települései számára megdöbbentő és hatalmas érvágás a szegedi közgyűlés döntése, miszerint kilépnek a szervezetből. Ez ugyanis egyet jelent a Társulás megszűnésével.

A KISTELEPÜLÉSEK EGYEDÜL NEM BÍRJÁK A TERHEKET FINANSZÍROZNI

Működésükről ugyanis tudni kell, minden tag egy szavazattal rendelkezik a szervezetben, viszont a költségeket lakosságszám alapján fizették a települések. “Ebben pedig Szeged töltött be vezető szerepet, ezért gyakorlatilag a Társulás közös költségének 83%-át ő fizette. Azzal, hogy Szeged kiválik, és egy saját, önálló, új intézményt alapít, gyakorlatilag az egész rendszer felborul, mert a kicsik egyedül nem bírják a terheiket finanszírozni” – magyarázta el Csúcs Áron.

AZ IDŐZÍTÉS MIATT NAGYON KEVÉS IDEJE MARADT A TELEPÜLÉSEKNEK MINDENT ELRENDEZNI

Mint hozzátette, a másik nagy probléma a kilépés időzítése volt. Az önkormányzati törvény szerint, ha valaki szeretne kilépni a Társulásból, azt június 30-ig be kell jelentenie, vagy várnia kell egy évet. Szeged önkormányzata az utolsó pillanatig várt a bejelentéssel. “Ez nagyon-nagyon nehéz helyzetbe hozta mind a Társulás településeit, mind a munkaszervezetet és intézményeit, mert most kevesebb, mint félév alatt kell egy ekkora intézményrendszernek a több tucat telephellyel, rengeteg működési engedéllyel, rengeteg ellátottal mindent elrendezni”.

TISZASZIGET BELÉP A JANUÁRBAN MEGALAPULÓ ÚJ TÁRSULÁSBA, MÁSOK ÖNÁLLÓAN PRÓBÁLNAK BOLDOGULNI

Hogy mi lesz ezután? Ez nagy kérdés a Társulás települései számára. Mint az igazgató elmondta, vannak olyan települések, melyek úgy döntöttek, megpróbálják feladataikat egyedül ellátni, mások egy új Társulás léterhozásában gondolkoznak. Ez utóbbiak közé tartozik például Tiszasziget is. Mint Ferenczi Ferenc, a település polgármestere megkeresésünkre elmondta, “Tiszasziget képviselő-testülete 2024. augusztus 02-án határozatban hagyta jóvá belépési szándékát a megalapítandó Dél-Alföldi Kistérség Többcélú Társuláshoz való csatlakozásról. Így 2025. január 01-től Tiszaszigeten, Térváron a család-és gyermekjóléti, és szociális feladatokat (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás és tanyagondnoki szolgáltatás) az új társulás keretén belül a jövőben is el tudjuk majd végezni”.

ELESHETNEK A TELEPÜLÉSEK AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁSTÓL

A Magyar Államkincstárhoz évente két alkalommal -májusban, illetve októberben-, kell lejelenteni a számokat. Például, hogy hányan vettek részt a szociális étkeztetésben, hányan voltak ellátottak az idős bentlakásban, vagy éppen hányan voltak a drogambulancián. “Ezen számok alapján kapja minden hónapban a Társulás a finanszírozást. Minden évben november környékén kezdődik a következő évi megalapozó felmérés, vagyis le kell jelenteni, hogy milyen számadatok várhatóak. Ha ezt novemberben leadjuk, januárban ez alapján kapjuk a pénzt a Magyar Államkincstártól. Ha ezeknek az adatoknak a beküldése nem történik meg, akkor januárban egy fillért nem fog senki sem kapni. Legközelebb pedig májusban tudják majd igényelni a normatívát, amit júniusban fog majd kifizetni a Kincstár” – magyarázta az igazgató.

BORZASZTÓ NEHÉZ DÖNTÉS ELŐTT ÁLLNAK A KISTELEPÜLÉSEK

Hozzátette, ha valakik létre akarnak hozni egy új Társulást, az azt jelenti, hogy novemberig saját intézményrendszerrel kell rendelkezniük. “Borzasztó nehéz döntést kell a településeknek meghozniuk, mert a kilépéssel egy olyan helyzetet teremtett Szeged, olyan lépéskényszerbe kerültek a kicsik, hogyha létre is akarnak hozni egy másik Társulást, a nagyon szűkös határidő miatt egyáltalán nem biztos, hogy meg fogják tudni ugrani ezt a lécet” – árulta el Csúcs Áron. Azt is elmondta, a szoros határidőknek anyagi vonzata is lehet a településekre nézve, s ezt jelen pillanatban senki nem látja pontosan előre, milyen terhet ró rájuk.

Az ügyben megkerestük Szeged önkormányzatát is, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb