Közélet

Módosítana a kormány: megháromszoroznák az orvosok ügyeleti terhelését, és az ebédidőt is le kellene dolgozni, miközben a bér nem emelkedne (frissítve)

„Jelen pillanatban a fenyegető változások távolabb kerültek, de nem hárultak el” – írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara (MOK), miután szerdán a szakmai szervezet is részt vett azon az egyeztetésen, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár hívott össze, hogy tárgyaljanak az ágazatot érintő új jogszabály-módosításról. A szeptember 4-ei egyeztetésen az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, a szakmai szervezet a Telexnek azt írta: a terveket jelentős visszalépésnek értékelik.

A módosítás az állami egészségügy munkaszervezési szabályait változtatná meg például azzal, hogy az eddigi havi kettő helyett akár hat ügyelet elrendelését is lehetővé tenné. A szakmai szervezet szerint ha elfogadnák a jogszabály-módosítást, az orvosok és szakdolgozók munkaterhei tovább növekednének, miközben a jogaikat korlátoznák.

AZ ÜGYELET UTÁNI RENDES MUNKAIDŐRE NEM JÁRNA BÉR

Takács Péter egészségügyi államtitkár a jogszabály-módosító tervezetet augusztus 15-én küldte el a Kamarának véleményezésre. A MOK megerősítette a tervezetben szereplő változásokat, amelyek számos ponton belenyúlnának az eddigi munkaszervezésbe:

  • Az eddigi 2 helyett akár havi 6 ügyeletet is elrendelhetnének az adott munkavállaló beleegyezése nélkül. A MOK szerint a tervezet hatályon kívül helyezi a kétheti, munkáltató által kötelezően elrendelhető ügyeleti korlátot, így a rendes munkaidő terhére rendelhetik el (részleges felárral) a havonta összesen 6 ügyeletet, önként vállalt többletmunka nélkül.
  • Az ügyeleti idő nem növelné érdemben a nyugdíjhoz számított időt.
  • A munkáltató javasolhatná terhes, gyermekét egyedül nevelő vagy nyugdíjas munkavállalók részvételét az ügyeletben. Jelenleg az érintettek csak saját kifejezett kérésükre ügyelhetnek.
  • Az ügyelet utáni, kötelezően pihenőidővel töltött rendes munkaidőre nem járna bér. A MOK válasza szerint péntek és szombat után, illetve ünnepnap előtti ügyelet esetén nem járna pihenőidő. Az a munkaidő, amit a kötelező pihenőidő miatt nem tölt a munkahelyén az orvos, nem fog a havi fizetett alapbér alá tartozni.
  • A 11 órás előírt kötelező pihenőidő 8 órára csökkenne, így akár egymás utáni napokra is elő lehetne írni ügyeletet.
  • A tervezet alapján módosítanák, illetve hatályukat vesztenék a jelenlegi jogszabályból azokat a garanciákat, amik szabályozták az ügyeleti túlmunka mértékét, korlátait.
  • A javaslat szerint az ebédidőt is le kellene dolgozni, miközben a bér nem emelkedne. A MOK szerint ez a 8 órás munkaidő esetében 20 perc lenne, a 12 órás műszakban 45 perc.

Az államtitkárság szerint az átalakítások célja, hogy olyan jogszabályi környezetet alakítsanak ki, melynek keretei között minden egészségügyi dolgozó elégedetten végezheti munkáját.

EZ EGY KONCEPCIÓ

A szerdai találkozó után a Népszavának Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt mondta: az egyeztetésen Takács Péter hangsúlyozta, hogy „ami nyilvánosságra került, az még csak egy koncepció, amellyel a munkajogi problémákat szeretnék rendezni”. Ilyen probléma például a munkaidő nyilvántartás, a műszakátadás vagy az ügyeletek kérdései. A Telex azt írja, hogy ennek ellenére már a jogszabály-módosítás tervezetét is több szakmai szervezet kritizálta. A MOK elnöksége augusztus 29-én levelet írt a kamarai tagoknak a tervezetről. A laphoz is eljutott levél szerint a Kamara úgy látja: a jogszabály-módosítás teljesen ellentétes a kormány céljával, miszerint minden egészségügyi dolgozó elégedetten végezheti munkáját. A szakmai szervezet szerint a javaslat a kiszámítható egészségügyi életpályamodell kialakítása, a munkavállalók számára vonzó környezet megteremtése helyett úgy akarja biztosítani a kórházak működését, hogy tovább terheli a dolgozókat.

Soós Adrianna, a FESZ elnöke szerint ha ebben a formában vezetnék be a szabályozást, akkor ellehetetlenülne a betegszállítás, és több munkavállaló tűnhetne el a műtőkből. Az orvosok körében pedig attól lehetne tartani, hogy többen akarnának külföldre vagy a magánszektorba menni.

FRISSÍTVE: A BELÜGY FELSZÓLÍTOTTA A MOK ELNÖKÉT HOGY FEJEZZE BE A VALÓTLAN INFORMÁCIÓK TERJESZTÉSÉT

A Belügyminisztérium felszólítja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét, hogy fejezze be az “álhírek, a valótlan információk” terjesztését – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, az előző időszakban több egészségügyi szakszervezet és egészségügyi szakmai kamara fogalmazta meg az egységes szabályozásra vonatkozó igényét az ügyeleti idő, a túlmunka és a kötelező pihenőidők elszámolása tekintetében. Az ő meglátásuk szerint a jelenleg hatályos jogszabályi környezet nem elég pontos, a munkáltatók a szabályozást eltérően értelmezik, a jogbizonytalanság pedig hátrányos az egészségügyben dolgozó munkavállalók számára – ismertették.

A MOK NEM NEKIK REAGÁLT

Hangsúlyozták, hogy a tárca megkezdte az új szabályozás kialakítását, az egészségügyi államtitkárság egy döntés-előkészítő anyagot küldött a szakmai kamarák és stratégiai partnerei részére a közigazgatási és a minisztériumi belső egyeztetést megelőzően, mivel továbbra is meggyőződése, hogy csak az ágazatban dolgozók véleményét figyelembe véve lehet sikeresen változást elérni egy-egy területen. Közölték, hogy a munkaanyagra az öt partnerszervezet közül négy érdemben reagált, a MOK azonban nem ezt tette, hanem elárasztotta a sajtót és a közösségi médiát “valótlan állításokkal”.

AZ EGYEZTETÉSEK FOLYTATÓDNAK

A döntés-előkészítő anyagról az egészségügyi államtitkárság szerdán egyeztetett a szakmai kamarákkal – köztük a MOK-kal – és stratégiai partnereivel, és a szakmai fórumon egyértelművé tette, hogy a beérkezett konstruktív javaslatok alapján fogja átalakítani a korábban megküldött vitaindító anyagot – hangsúlyozták. Közleményükben leszögezték, hogy a szakmai egyeztetések folytatódnak, rendszeres szakértői és vezetői szintű egyeztetésekre kerül sor, melynek eredményeként a magyar egészségügyi dolgozók számára olyan jogi környezetet szeretnénk teremteni, melyben biztonságban érzik magukat.

A BELÜGY SZERINT NEM MÓDOSÍTJÁK AZ ÜGYELETI ÓRASZÁMOT

A MOK “hamis állításaival” ellentétben az ügyeleti óraszámra vonatkozó szabályozás nem került módosításra, sem a vállalt, sem az elrendelhető ügyeletek száma nem változik, az önként vállalt többletmunka-megállapodással kapcsolatos előírás nem változott, a munkáltató az ügyelet rendes munkaidő terhére történő elrendelésével csak az egészségügyi dolgozó hozzájárulásával élhet, ezt a módosítást kifejezetten a munkavállalók kérték, a hatályos jogszabályi környezetben pedig jelenleg is lehetőség van arra, hogy a munkáltatók az ügyeleti időt átminősítsék normál munkaidőre a teljes munkaidő ledolgozása érdekében – írták, hozzáfűzve, hogy a munkáltatók ugyanakkor többször a munkavállaló terhére, etikátlanul alkalmazzák a vonatkozó jogszabályokat.

A Belügyminisztérium a munkavállalók érdekeinek védelme érdekében ezen a területen is új, egyértelmű szabályozás kialakítására törekszik – áll a tárca közleményében.

A MOK SZERINT SOKAN ELHAGYTÁK AZ EGÉSZSÉGÜGYET

A MOK korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Magyar Orvosok Szakszervezetével (MOSZ) közösen további lépéseket tesznek – mint fogalmaztak – “a szakma és a biztonságos betegellátás érdekében”. Azt írták, hogy szerintük “a magyar állami egészségügy évtizedek óta elhanyagolt, mély strukturális problémákkal küzd, a szükségeshez képest feleannyi állami ráfordításból működik, az ágazatban dolgozók jövőképét a kilátástalanság jellemzi, sokan elhagyták a közegészségügyet, így nincs elegendő orvos és ápoló”. Vélekedésük szerint az ellátás minősége romlik, a frusztráció a betegek és az orvosok számára is mindennapos tapasztalattá vált, ezért a lakosság érdeke azt kívánja, hogy az állam olyan munkakörülményeket teremtsen az egészségügyben, amelyek biztosítják az dolgozók megtartását.

Forrás: MTI, Telex

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb