Sport

Ez igazán a mi napunk! Újabb magyar dobogós a paralimpián: Pap Bianka bronzérmes 400 méteres gyorsúszásban

Az úszó Pap Bianka bronzérmet szerzett csütörtökön az S10-es sérültségi kategória 400 méter gyors számában a párizsi paralimpián. A Vasas 24 éves versenyzőjének, Papnak – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – az ötből ez a harmadik száma a francia fővárosban, korábban még nem sikerült dobogóra állnia.

Pap Bianka négyszáz gyorson három éve, Tokióban ezüstérmes volt, de azóta már nyert világbajnokságot is ezen a távon, a csütörtöki döntőbe pedig a harmadik legjobb idővel jutott be a délelőtti előfutamból. A fináléban sokáig tartotta a lépést az élen haladó amerikai-kanadai duóval, 200-nál ráadásul másodikként fordult, de aztán a táv második felében leszakadt riválisaitól. A harmadik helyét ugyanakkor senki nem veszélyeztette, s végül bronzérmes pozícióban csapott a célba 4:35.63 perccel.

A paralimpiai újonc, pécsi Hotz Csenge 4:53.31-gyes eredménnyel szerezte meg a hetedik helyet. Korábban 100 pillangón is hetedik volt. A Pécsi Vörös Meteor Sportkör mindössze 16 éves versenyzőjének hatéves korában a bal lábának ízületei folyamatosan rövidültek, emiatt lett parasportoló. A 400 gyorsot a kanadai Aurelie Rivard nyerte.

Pap Bianka a magyar küldöttség hatodik érmét szerezte Párizsban, a harmadik bronzot.

NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK: IGAZI MAGYAR ÉREMESŐ VOLT A MAI NAPON

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb