Sport

Nagyon jól szerepeltek a magyar paralimpikonok: tizenöt éremet hozhatnak haza, melynek egyharmada arany

Sikeres paralimpiát tudhatnak maguk mögött a magyar sportolók, összesen tizenöt éremmel zárták a párizsi versenyekettájékoztat az M4sport. Mutatjuk, ki milyen érmeket hozhat haza. Gratulálunk, nagyon szép munka!

A magyar kajak-kenusoknak nem sikerült újabb dobogós helyezést szerezniük a vasárnapi utolsó döntők során a párizsi paralimpián, amelyet így 15 éremmel, öt arannyal, hat ezüsttel és négy bronzzal zárt Magyarország. Konkoly Zsófiának 100 pillangón nem sikerült címet védenie, ami miatt roppant csalódott volt, de így is két aranyéremmel zárta a versenyeket, 400 gyorson elért győzelme mellett 200 vegyesen is diadalmaskodott, így egyedüli magyar sportlóként szólt neki kétszer is a Himnusz.

ILLÉS FANNI NAGYOT BIZONYÍTOTT, LUTERÁN PETRA MEGLEPTE MAGÁT, PAP BIANKA CÍMET VÉDETT AHOGYAN EKLER LUCA IS, KISS PÉTER PÁL ÚGYSZINTÉN

Illés Fanni immár édesanyaként is bizonyította, hogy ott a helye a legjobbak között, míg Luterán Petra még magát is meglepte távolugrásban szerzett ezüstérmével. Három asztaliteniszezőnk is az elődöntőig menetelt, míg kerekesszékes vívásban női tőrben a csapatot csak a döntőben tudták megállítani a kínaiak. Vele szemben Pap Biankának sikerült címet védenie 100 háton, aki emellé még begyűjtött egy ezüstöt (200 vegyes), és egy bronzot is (400 gyors). Rajta kívül Ekler Luca távolugrásban és Kiss Péter Pál kajak-kenuban tudta megvédeni Tokióban szerzett paralimpiai címét, Ekler ráadásként még egy 400-as ezüstöt is hazavihet.

MUTATJUK AZ IDEI PÁRIZSI PARALIMPIA MAGYAR ÉRMESEIT:

ARANYÉREM:
Konkoly Zsófia – úszás (400 m gyors, S9)
Ekler Luca – atlétika (távolugrás, T38)
Konkoly Zsófia – úszás (200 m vegyes, S9)
Pap Bianka – úszás (100 m hát, S10)
Kiss Péter Pál – kajak-kenu (KL1, 200 m)
EZÜSTÉREM:
Illés Fanni – úszás (100 m mell, SB4)
Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla – kerekesszékes vívás (tőr, csapat)
Luterán Petra – atlétika (távolugrás, T47)
Konkoly Zsófia – úszás (100 m pillangó, S9)
Pap Bianka – úszás (200 m vegyes, SM10)
Ekler Luca – atlétika (400 m, T38)
BRONZÉREM:
Major Endre – asztalitenisz (MS1)
Pálos Péter – asztalitenisz (MS11)
Pap Bianka – úszás (400 m gyors, S10)
Szvitacs Alexa – asztalitenisz (WS9)

A magyar sportolók összesen 43 arany-, 61 ezüst- és 71 bronzérmet, összesen 175 dobogós helyezést gyűjtöttek az eddigi 17 paralimpián.

Hajrá magyarok! Büszkék vagyunk rátok!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb