“Az aránytalanság nemcsak méltatlan, de ellentétes azzal az értékkel, amit a paralimpiai mozgalom képvisel” – petíciót indítottak, hogy kapjanak a paralimpikonok is ugyanannyi pénzjutalmat, mint az olimpikonok
Szeptember 8-án befejeződött a XVII. nyári paralimpiai játékok Párizsban. Sportolóink fantasztikus eredménnyel, 5 arannyal, 6 ezüsttel és 4 bronz éremmel zárták a játékokat. Az aHang szerint azonban sajnálatos, hogy a paralimpikonjaink durván feleannyi pénzjutalmat kapnak, mint az olimpikonjaink, tudatták közleményükben szerkesztőségünkkel.
EGY OLIMPIAI BAJNOK 55 MILLIÓ FORINTOT KAP, EGY PARALIMPIAI BAJNOK ENNEK KEVESEBB, MINT A FELÉT, 25 MILLIÓ FORINTOT
Mint írták, az olimpikonok, akik az olimpiai játékokon 1-8. helyezést érnek el, egyszeri pénzjutalomban részesülnek. Például egy olimpiai bajnok 55 millió forintot kap. Ezzel szemben a paralimpikonok, akik ugyanúgy az országunkat képviselik és keményen megküzdenek az ötkarikás játékokon, ennek kevesebb mint a felét, 25 millió forintot kapnak. Bár a legutóbbi olimpia kapcsán 43%-kal megemelték a paralimpikonok jutalmát, így sem érte el az olimpikonoknak járó összeget.
UGYANANNYI PÉNZJUTALMAT SZERETNÉNEK A PARALIMPIKONOKNAK IS, MINT AZ OLIMPIKONOKNAK
Az aHang petíciót indított az ügyben, amelyet már több, mint ötezren aláírtak. A paralimpia lezárása alkalmával a petíciót átadták dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak, amelyben arra kérik, hogy változtassa meg a jelenlegi rendszert, és adjon ugyanannyi pénzjutalmat a paralimpikonoknak, mint az olimpikonoknak!
“MÉLTATLAN ARÁNYTALANSÁG”
“Úgy gondoljuk, az aránytalanság nemcsak méltatlan, de ellentétes azzal az értékkel, amit a paralimpiai mozgalom képvisel. A paralimpikonok is ugyanazért az országért küzdenek, ugyanazzal az elszántsággal és odaadással, mint olimpikon társaik. Bízunk benne, hogy dr. Schmidt Ádám is felismeri, ideje ugyanannyira megbecsülni a paralimpikonjainkat mint olimpikonjainkat. Az államtitkártól 30 napon belül választ várunk, amint visszajelzést kapunk, természetesen jelentkezünk a részletekkel.” – írják közleményükben.
Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!
App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ
Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!
Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!