Mindenmás

Minden vittek amit csak értek: tanyát fosztott ki egy testvérpár és két társuk a vármegyében

Lepedőkre és terítőkre is fájt a foguk a gyanúsítottaknak. Kétszer is betörtek, majd szinte mindent elvittek egy csongrád-csanádi tanyáról. A testvérpár és két társuk ellen a Szegedi Járási Ügyészség most emelt vádat.

KERÉKPÁROKAT, ELEKTRONIKAI CUCCOKAT, DE MÉG LEPEDŐKET ÉS TERÍTŐKET IS ELVITTEK

A vádirat szerint a vádlottak még tavaly nyáron, egy éjjel egy gépkocsival és kifejezetten erre a célra magukkal vitt utánfutóval megjelentek egy vármegyebeli tanyánál. Azt használták ki, hogy a tulajdonosok csak időszakosan laknak ott. A négy férfi aznap és még egy hét múlva befeszítette az ajtót, majd többek között kerékpárokat, motort, elektronikai cikkeket, quadot, monitort, kamerákat, kompresszort, barkácsgépeket, takarókat, lepedőket, terítőket, csaptelepeket, hidrofort, bográcsokat, szeszes italokat, mosó-szárító gépeket, tévéket, fagyasztott élelmiszereket, evőeszközöket vittek el mindösszesen 1,8 millió forint értékben. A nyomozás során ennek közel fele megtérült. A lopáshoz használt autóra hamis rendszámot szereltek és azt a sofőr eltiltás alatt vezetett. A járási ügyészség a vádlottakat minősített lopás bűntett elkövetésével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: Promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb