Mindenmás

Napi pofátlan: alvó ismerőseihez bemászva fosztotta ki otthonukat egy csongrádi férfi

Alvó párt fosztott ki az otthonában az a csongrádi férfi, akit egy óra alatt elfogtak a rendőrök, tudatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint a 41 éves férfi szeptember 8-án hajnalban, a nyitott ablakon mászott be ismerősei ingatlanába, ahonnan két mobiltelefont, aranyékszereket és pénzt vitt el. Kutakodás közben a hívatlan látogató felverte álmából a sértetteket, akik felismerték, mivel zavarában felkapcsolta a villanyt. Az elkövető ijedtében felmarkolta a zsákmányt, és ahogy jött, ugyanúgy távozott.

Futás közben találkozott a ház egy másik lakójával is, aki rögtön értesítette a rendőröket. A rendőrök forró nyomon követték a helybéli lakost, aki hiába próbált elrejtőzni egy bokros területen, egy óra elteltével már rendőrkézen volt. Kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, a nyomozók őrizetbe vették.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb