Sport

Bővült a Szeged-Csanád GA csapata: korábbi utánpótlás-válogatott játékossal erősítettek középpályán

Korábbi utánpótlás-válogatott játékossal erősített középpályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, tudatta a klub közösségi oldalán. Biben Barnabás a Vasasnál kezdett futballozni. Összesen 51 másodosztályú bajnokin 2 gólt szerzett és 3 asszisztot jegyzett.

ÍGÉRETES, FIATAL JÁTÉKOS

Biben Barnabás 2003. november 19-én született Budapesten. A Vasasnál kezdett futballozni, majd a Puskás Akadémián és az MTK Budapest utánpótlásában pallérozódott. Michael Boris kezei alatt mindössze 16 évesen debütált a kék-fehérek NB I-es csapatában, amely színeiben összesen 12 élvonalbeli találkozón lépett pályára. Tehetségére felfigyeltek a korosztályos válogatottnál is. Az U19-es nemzeti csapatban 9 mérkőzésen szerepelt, Szlovákia ellen pedig gólt is szerzett. Az MTK többször is kölcsönadta, játszott a III. Kerületi TVE, a Szentlőrinc, valamint a Tiszakécske együtteseiben is. Összesen 51 másodosztályú bajnokin 2 gólt szerzett és 3 asszisztot jegyzett.

“MINDEN ADOTT AZ EREDMÉNYES MUNKÁHOZ”

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek Szegeden! Komoly ambíciókkal érkeztem, szeretnék élni a lehetőséggel és beverekedni magam a csapatba. Igyekszem gólokkal és gólpasszokkal hozzájárulni a sikerekhez. Örülök, hogy ismét Michael Borisszal dolgozhatok. Rendkívül tetszik a stadion, kiválóak a körülmények, minden adott az eredményes munkához.” – nyilatkozta Biben Barnabás.

Üdv Szegeden, Barnabás! Sok sikert kék-feketében!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás és fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb