Szegedi Arcok

Napi cukiság: tűzoltók szabadították ki szorult helyzetéből Kormit, a pulikutyát Csongrádon

Kormi, az édes boglyas koromfekete puli utcai kalandjai során egyszer csak egy autó alá került. Nem tudni, hogy az alváz tisztaságát, vagy a futómű állapotát szerette volna ellenőrizni, vagy egy szerencsétlen ballépés miatt történt-e a baleset, de Kormi az autó alá szorult Csongrád városában, kezdte történetét közösségi oldalukon a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mint írták, amikor a csongrádi tűzoltók bejelentést kaptak az esetről azonnal a bajbajutott állat segítségére siettek. “Emelőpárna felpumpál, Kormi óvatosan kihúz, gazda még sehol. Így Kormi átmenetileg, pár órára a csongrádi laktanyában, megmentői között pihente ki a fáradalmakat” – írták.

Közben megérkezett az állatorvos is, aki ellátta Kormi sérült lábacskáját, majd jött a gazdi is, aki hazavitte a tűzoltók új barátját, így Kormi mostanra már otthon, szeretetben és nyugalomban gyógyulhat.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság FB

Fotók: Berkes Krisztián tűzoltó százados/Csongrád HTP

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb