Sport

Szeged-Csanád GA: Haris és Lamin remeklése Füzesabonyban, irány a legjobb 32!

Csípős hideg, özönvízszerű eső és feszültség a pályán – a Szeged-Csanád GA hősies küzdelemben nyert a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában Füzesabonyban. Haris Attila és Lamin Sarr góljaival sikerült kiharcolni a továbbjutást, így Michael Boris tanítványai a legjobb 32 között folytatják.

A Füzesabonyi Sporttelepen a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában csapatunk, a Szeged-Csanád GA harcolt meg a továbbjutásért. A csípős hideg és a szakadó eső ellenére erőteljes kezdéssel indultunk, már a második percben helyzetbe kerültünk, amikor Haris Attilát gyanús körülmények között állították meg a tizenhatoson belül. A játékvezető azonban másképp látta az esetet, kifelé ítélt szabadrúgást és Haris még egy sárga lapot is kapott. Az első félidő során többször próbálkoztunk, de a felázott pálya és a masszívan védekező hazaiak nehéz feladat elé állították csapatunkat.

Végül Haris Attila a 44. percben egy remekül felépített támadás végén megszerezte a vezetést, miután Márkvárt Dávid centerezését pontosan a jobb alsó sarokba helyezte. A szünetben Michael Boris hármas cserével frissítette csapatát, többek között beállt Lamin Sarr is, aki később kulcsszereplővé vált.

A második félidőben is több lehetőséget dolgoztunk ki, azonban a hazaiak hősies védekezése és néhány kihagyott helyzet miatt nem sikerült növelni az előnyt. Az eső és a csúszós talaj ellenére lendületben maradtunk, de a 68. percben egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt Nagy Gergely egy félpályás lövéssel egyenlített.

Szerencsére a válaszunk gyorsan érkezett: mindössze négy perccel később Könczey Márk beadását Lamin Sarr a rövid saroknál fejelte be, ezzel beállítva a végeredményt. A 2-1-es győzelem azt jelenti, hogy a Szeged-Csanád GA a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé jutott, és várhatjuk a szeptember 16-i sorsolást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb