Mindenmás

Rolleres és autós ütközött a Tisza Lajos körúton a Lófaránál, emiatt késésekre lehet számítani a villamosok vonalán (frissítve)

Kedd délután nem sokkal kettő óra után egy 20 év körüli rolleres fiatal ütközött egy személyautóval, a Tisza Lajos körúton, a Lófaránál, tudtuk meg Olvasónktól, Józsitól.

Mint érdeklődésünkre a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság elmondta, forgalomkorlátozás nincs, de arra kérik a közlekedőket fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek a helyszínen.

A Szegedi Közlekedési Kft tájékoztatása szerint a baleset miatt előreláthatólag 5-10 perces vonali késések várhatóak. Érintett járatok: 3-as, 3F-es, 4-es villamosvonal.

FRISSÍTVE: FORGALMI AKADÁLYRA SZÁMÍTHATNAK A KÖZLEKEDŐK

Mint Olvasónk, Noémi jelezte felénk, a baleset helyszínén a buszok, villamosok, illetve a trolik zavartalanul közlekednek, ám autóval nem lehet még kihajtani a körforgalomból a Tisza Lajos körút felé. Olvasónk fotókat is küldött a balesetben résztvevő autóról:

FRISSÍTVE: KÖNNYEBB SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT A ROLLERES FIATAL

Mint érdeklődésünkre az Országos Mentőszolgálat közölte, a helyszínről egy 15 év körüli gyereket könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba bajtársaik.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb