Közélet

Megvan az első magyar település, amit a Duna teljesen elzárt a külvilágtól

„Ez az a pont, ami ha lezárásra kerül, onnantól a település csak légi és vízi úton lesz megközelíthető” – mondta az Indexnek Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere ma délután azon az útszakaszon állva, ahol a Duna akkor még csak az aszfalt alatt ömlött át a mezőgazdasági területre. Szakértők már akkor megjegyezték, hogy az áteresztő kapacitás hamarosan nem lesz elegendő a víz elvezetéséhez, úgy, hogy ez az egyetlen szárazföldi út, amely összeköti Kisoroszit a külvilággal. A prognózis késő délutánra valósággá vált,

mint a település önkormányzata közölte:

hivatalosan 16.30-tól lezárták a közutat, magyarán, közúton már nem lehet bejutni, Kisoroszi csak légi és vízi úton megközelíthető.

“Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 1113- as út (Kisoroszi és Tahitótfalu között található) 16.30-kor hivatalosan le van zárva! Kérjük, hogy vigyázzanak magukra és egymásra, ha valakinél a víz megjelenése bármilyen gondot okozna, azt jelezze az önkormányzatnak!”

– írta közleményében az önkormányzat.

Orbán Balázs ma arról beszélt, hogy kritikus ponthoz érkezett az árvízi védekezés, most jön a legnehezebb szakasz. “Hála a vízügy, a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és az önkéntesek munkájának, Magyarország felkészült az előttünk álló 8 hosszú és nehéz napra. A védekezésből az NKE hallgatói is folyamatosan kiveszik részüket. Köszönjük nekik is a segítséget!” – írta közösségi média oldalán a politikus.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb