Sport

Ilyen a boksz: Czutor Zoli keményen beleállt a Sztárbox-ba, de sajnos ez most nem sikerült

Mindenféle teketóriázás nélkül esett egymásnak a Sztárbox vasárnap esti élő adásában a Szeged365 olvasói által 2022-ben a Legszegedibb Zenésznek megválasztott Czutor Zoltán és a Drága Örökösök és a Doktor Balaton sorozatokból ismert Mészáros Zoltán. A nyílt sisakos küzdelem az első menetben ért véget, miután a szegedi zenész sarka bedobta a törölközőt pár nagyobb találatot követően.

A Nyers és Belmondo frontembere – akit többek között Sárközi Róbert szegedi MMA legenda készített fel – roppant dinamikusan indult meg a menet elején, azonban az első percben beleszaladt egy nagyobb ütésbe és padlóra került. A mérkőzésvezető rászámolt, Zoli férfiasan folytatta a küzdelmet, azonban nagyjából egy-két perccel később pár újabb találatot követően – miután már nem igazán védekezett – repült a törölköző, az összecsapás pedig Mészáros Zoltán győzelmével ért véget.

A közismert szegedi a mérkőzés után higgadt hangulatban nyilatkozott, elmondta, hogy négy menetre készültek, ezért az elején picit tartalékolt, ami sajnos nem jött be Mészáros stílusával szemben. Mint mondta, szerinte ő még bírta volna, de a szakemberek talán jobban tudják, mikor kell megállni. A zenész szerencsére nem sérült meg és teljesen jól volt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb