Mindenmás

Napi szürreál: agyrázkódásig verte a 14 éves fiút a felnőtt ökölvívó egy edzésen

Szeptember 17-én a Szombathelyi Haladás VSE ökölvívó termében egy 32 éves ökölvívó férfi agyrázkódásig vert egy 14 éves fiút. A Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, írta meg az Index.

A FÉRFI ANNYIRA ERŐSEN KEZDTE EL ÜTNI A FIÚT A FEJÉN ÉS A MELLKASÁN, MINTHA EGY FELNŐTT LENNE

Mint írták, egy szombathelyi apuka azzal kereste meg a Nyugat.hu-t, hogy a 14 éves fia harmadik ökölvívó edzésén egy 32 éves tapasztalt, versenyzői múlttal is rendelkező bokszoló kihívta egy meccsre. A fiú szeretett volna inkább a saját korosztályából kiállni valaki ellen, de a férfi azt ígérte neki, hogy nem fog nagyot ütni, és tanítani is fogja majd. A fiú nem mert nemet mondani, így végül kiállt a bokszoló ellen, fejvédő nélkül, csak fogvédőben. A férfi annyira erősen kezdte ütni a fiút a fején és a mellkasán, mintha az felnőtt lenne.

Az egyik fejét ért ütéstől pár másodpercre az eszméletét is elvesztette a fiú, egy következőtől pedig kiesett a fogvédője. Ekkor kimenekült a ringből.

A SZÜLŐK FELJELENTÉST TETTEK

A fiú elmondása szerint az edzésen jelen volt két edző, akik közül az egyik a szakosztályvezető volt. Egyikőjük sem ment oda megkérdezni, hogy hogy van, csupán a 32 éves férfi kiáltott utána, hogy „egyben van-e.” A történteket a fiú először nem merte elmondani az édesapjának, de miután otthon szédülni kezdett és többször hányt is, elmesélte, mi történt. Szülei ezután bevitték a Markusovszky-kórház sürgősségi osztályára, ahol két orvos is azt állapította meg, hogy agyrázkódást szenvedett. A szülők ezután feljelentést tettek.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a lappal közölte, hogy a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

NEM EZ AZ ELSŐ ESET, HOGY EGY FELNŐTT SPORTOLÓ BÁNTALMAZ EGY GYEREKET

Mint korábban megírtuk, szinte az egész országot megrázta az eset, miszerint a szolnoki kalandparkban úgy felrúgott egy kisfiút egy őt kísérő felnőtt férfi, hogy a gyerek a levegőben megpördülve a fejére esett, majd mozdulatlanul a földön fekve maradt. Ráadásul, mint kiderült, az elkövető egy karateedző volt, aki több mint 24 éven át vezette a Yakuzák SE klubot, két megyében tartott edzéseket, s akit 2020-ban Novák Katalin „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíjjal is kitüntetett.

A SZOLNOKI KALANDPARKBAN BÁNTALMAZOTT KISFIÚÉRT ELKÉPESZTŐ ÖSSZEFOGÁS ALAKULT KI SZEGEDEN

Voltak strandon, moziban, játszóházban, de még fodrásznál is, mindenhol, ahova Roli csak el szeretett volna menni. A szolnoki kalandparkban bántalmazott kisfiú, és anyukája, Judit, egy szegedi vállalkozó, Jakab Gusztáv nagylelkű felajánlásának köszönhetően teljesen ingyen tölthetett el két csodás napot városunkban, ahonnan megannyi élménnyel gazdagodva térhettek haza. S ez még nem minden, a kisfiúnak Jakab Gusztáv gyűjtést is indított, s mint elárulta, Judit és Roli hazafelé már úgy szállhattak be az autóba, hogy a számlájukra megérkezett a szegediek elképesztő összefogásából befolyt teljes összeg, pontosan 800 ezer forint! Az itt töltött élménydús időről Jakab Gusztávval beszélgettünk.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb