Mindenmás

Baleset: két kerékpárost is elgázolt egy autós Sándorfalván (frissítve)

Nem indult jól a reggel Sándorfalván, ugyanis fél 9 körül egy személyautó elgázolt két kerékpárost is a Petőfi, és a Kolozsvári utcák kereszteződésénél – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától.

A helyszínen már kint vannak a rendőrök, torlódásra számíthatnak a közlekedők. Információink szerint a balesetben érintett bicikliseket elszállította a mentő. Amint bővebb információhoz jutunk, frissítjük cikkünket! Vigyázzatok magatokra!

FRISSÍTVE: KÖNNYEBBEN SÉRÜLTEK MEG A KERÉKPÁROSOK

A baleset kapcsán érdeklődtünk az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezeténél, Hangai József, azt írta szerkesztőségünknek, hogy a “mentésirányításunk egy rohamkocsit és két mentőgépkocsit riasztott a helyszínre. Vizsgálatokat és sérültellátást követően két könnyebben sérült felnőtt személyt szállítottak bajtársaim kórházba.”

Jobbulást kívánunk a sérülteknek!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb