Sport

Csak úgy dagadtak azok az izmok: lezajlott a Remzső Ferenc nemzetközi fitnesz-és testépítő verseny, jócskán születtek szegedi eredmények is

Minden ősszel városunkban rendezi meg a PCA szövetség a régió legrangosabb, és nem mellesleg a néhai szegedi testépítő, Remzső Ferenc emlékére rendezett nemzetközi fitnesz- és testépítő versenyét. A megmérettetés tegnap volt, ahol erőből nem volt hiány, a versenyzők összemérhették ki a legizmosabb Szegeden.

“Tegnap lezajlott a PCA Remzső Ferenc Classic. Kiváló versenyzőkkel, remek szervezéssel, neves felkészítő csapatok voltak jelen. A verseny promotere Kokovai Andor, aki egyben Remzső Ferenc nagyon közeli barátja volt”- fogalmazott szerkesztőségünknek a Tóth Renáta, az esemény szervezője.

A SZEGEDIEK MOST IS TAROLTAK, VOLT KOLLÉGANŐNK KITARTÓ MUNKÁJÁT IS DÍJAZTÁK, KÉT DÍJAT IS HAZAVIHETETT

“Úgy élveztem a színpadot, minden egyes pillanatát, mint még eddig soha. Hihetetlen boldog voltam és büszke. Talán azért is, mert az eddigi legnehezebb felkészülés van mögöttem a munkámból adódóan. Egy hónappal ezelőtt abban sem voltam biztos, hogy fel tudok állni, ezért szinte katarzisként éltem meg. Magas bikini kategóriában és sport modell kategóriában is a 3. helyen végeztem”- újságolta el nekünk Peregi Dóra.

NÉHÁNY TOVÁBBI EREDMÉNY A VERSENYRŐL:

  • Ladies figure: Dr. Tót Krisztina, Kokovai Team, Szeged.
  • Overall Classic Bodybuilders: Horváth Márk, Kökény Team.
  • Overall Open Bodybuilding: Csontos Lajos (felkészítője Kovács Martin). 
  • Overall Bikini: Pilát Eszter, Arnold Team.
  • Overall Open Bodybuilding Csontos Lajos felkészülészitő : Kovács Martin 

Közel 3.5 millió forint pénzdíj került kiosztásra. A sok tárgyi nyeremény mellett a három overall kategória nyertesei kupa helyett, karddal távozhattak, ami a PCA szövetségnél mára már hagyománnyá vált. A legjobbak kvalifikálták magukat a 2024-es PCA Világbajnokságra, amit idén Amsterdamban rendeznek meg november 17-én.

Fotók: PCA Hungary/FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb