Mindenmás

Ez több, mint necces volt: videón, ahogy majdnem elgázol egy figyelmetlen rollerest egy autó Szegeden (videóval)

Egy szegedi autó fedélzeti kamerája rögzített egy igen veszélyes manővert pár nappal ezelőtt. Az autó éppen a Felső Tisza-partról kanyarodott volna a Tisza Lajos körútra, amikor egy figyelmetlen rolleres – körültekintés nélkül – kivágott elé az egyik zebrán, úgy, hogy már alapvetően a buszsávban is szabálytalanul közlekedett.

A Szegeden közlekedünk nevű Facebook-csoportba került fel a videó, amelyen a bevezetőnkben említett dolgok mellett az is jól látható, hogy a rolleres még egy fülhallgatót is visel, ami már önmagában borzasztóan veszélyes. Elképzelhető, hogy a rolleresnek fel sem tűnt, hogy kis híján mekkora baj lett ebből a felelőtlen manőverből, az autó sofőrje viszont szerencsére figyelt, ennek köszönhető, hogy nem lett tragédia a dologból. Mutatjuk a videót is:

A poszt alatt többen is nem tetszésüket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy a rolleresek sokszor felelőtlenül, a szabályokat nem betartva közlekednek. Korábban egy másik videó is eljutott hozzánk, amin egy egészen durva rolleres esés látható:

Nemrég pedig a Tisza Lajos körút másik végén történt rolleres baleset, akkor sajnos be is következett a baj:

De olyanra is volt már példa, hogy valaki az autópálya bevezetőn száguldozott rollerrel:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb