Mindenmás

GTA Sun City: autós üldözés volt a Csongrádi sugárúton (frissítve)

“Autós üldözés van a Csongrádin, a rendőrök egy személyautót kergetnek” – kaptuk az üzenetet a Szeged365 applikáción keresztül Attilától kedd este háromnegyed 8 környékén, közben pedig Tamara azt írta, hogy a Diófa buszmegállónál működő gyorsétterem előtti szervizúton ment a hajsza 2-3 rendőrautó és egy személyautó részvételével.

Amint bővebb információnk lesz az esetről, cikkünk frissülni fog.

FRISSÍTVE (20:14): KIDERÜLT, KIT ÉS MIÉRT KÖVETTEK A SZEGEDI RENDŐRÖK

Mint cikkünk megjelenését követően az ORFK sajtóügyeletétől megtudtuk, a személyautót azért vették üldözőbe a rendőrök, mert

a sofőr nem volt hajlandó megállni, amikor igazoltatni akarták.

A szolgálatot teljesítő szegedi rendőrök rövid időn belül elfogták az illetőt, aki információink szerint azért fogta menekülőre, mert jogosítvány nélkül vezetett. Az eset során senki sem sérült meg.

Az alábbi, helyszíni fotót a Szegeden Közlekedünk csoportba töltötte fel Anita:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb