Közélet

Hamarosan már nem lehet száguldozni: 30 km/h-s sebességkorlátozást vezetnek be a Kállay-liget Lakóparkban

Száguldozó autók borzolják a kedélyeket Újszegeden, a Kállay-liget Lakópark területén. Mint a környéken élő Olvasóink felhívták rá a figyelmünket, a Derkovits fasor folytatásában, a Petri Gábor úton nincsen semmilyen forgalomszabályozás, mivel a felújítás során a kivitelező nem teljesítette a feltételeket, így az út nem került átadásra, s addig a város nem tehet ki táblát, fekvőrendőrt, vagy bármit, ami segítené a közlekedést – írtuk meg még a nyáron, ám nagyon úgy fest, hogy most sikerült ennek az ügynek is pontot tenni a végére, hiszen 30 km/h-s sebességkorlátozás lesz a Kállay-liget Lakópark körüli utcákban – ez derült ki a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elé került legújabb előterjesztésből.

Amennyiben a soron következő ülésén a közgyűlés elfogadja, úgy

  • a Boda Domokos,
  • a Hetényi Géza,
  • a Kulka Frigyes,
  • a Jancsó Miklós,
  • az Altorjay István,
  • az Ivánovics György,
  • a Purjesz Béla,
  • és a Láng Imre utcákban sem lehet majd száguldozni,

ugyanis átsorolják őket a „30 km/h korlátozott sebességű övezetbe”, de ezzel egy időben a Városüzemeltetési Iroda a Petri Gábor út „30 km/h sebességkorlátozású” úttá minősítését is javasolja. Az előterjesztésben az áll, hogy a “a biztonságos közlekedés érdekében indokolt az övezetbe sorolás.” A fent is felsorolt utcákban egyébként eddig 50 km/h-s sebességkorlátozás volt, november közepétől ezt csökkentik most 30-ra.

A korábbi beszámolónk itt:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb