Közélet

Jöhetnek az akkuhulladék-feldolgozó üzemek, Nagy Márton fog dönteni a helyszínekről

Tegnap kezdte az Országgyűlés annak a jogszabálynak az általános vitáját, amely szerint Nagy Márton már idén dönthet arról, hol legyenek akkumulátorhulladék-feldolgozó üzemek Magyarországon.

Mint kiderült, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előterjesztésébe tették be azokat a passzusokat, amelyek szerint a jövőben az országban létesülő akkumulátorhulladék-feldolgozó üzemek helyszínét az iparügyekért felelős, azaz a nemzetgazdasági miniszter jelöli ki.

MÉG IDÉN DÖNTHET NAGY MÁRTON

A javaslat, amely szerint a kijelölés 5 évig érvényes, tisztázza, mi az akkumulátorhulladék-feldolgozó üzem: e szerint az elektromos meghajtású gépjárműben használt ipari akkumulátorral, annak hulladékával és az akkumulátorgyártás gyártási hulladékával kapcsolatos újrafeldolgozási tevékenységet ellátó létesítmény. A kijelölés feltétele, hogy

  • a helyszínen legalább egymilliárd forint teljes költségigényű építési beruházás
  • vagy kármentesítési eljárással egybekötött építési beruházás valósuljon meg.

A jogszabálytervezet szerint az iparügyekért felelős miniszter az akkumulátorhulladék-feldolgozó üzem helyszínét rendeletben állapítja majd meg. A törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, a parlamenti tárgyalása 4–5 hétig tarthat, e szerint a menetrend szerint még idén dönthet Nagy Márton az akkubontó üzemek helyszínéről.

ÁZSIAI TÁRSASÁGOKKAL MŰKÖDNE EGYÜTT A KORMÁNY

Az akkubontás és az akkumulátorok újrahasznosítása lehet a magyar kormány következő nagy projektje az akkumulátorgyárak felfuttatása után. A kormány ezen a területen is ázsiai társaságokkal működne együtt, de itt most, legalábbis egyelőre, nem Kína lehet az abszolút befutó – olvasható az Economx portálon. Nagy Márton még augusztus végén egy az iparágban éllovas, dél-koreai cég vezetőivel tárgyalt a témában, Budapesten. Akkor derült ki az is, hogy az akkubontó projekt igencsak sürgős a kormánynak.

TÖBB FELDOLGOZÓ-ÜZEM IS MŰKÖDIK HAZÁNKBAN, TÖBBEK KÖZÖTT SZEGEDEN IS

Magyarországon jelenleg is működik néhány akkumulátorhulladék-feldolgozó üzem, mint például a dél-koreai tulajdonú SungEl Hitech Hungary Kft. bátonyterenyei létesítménye, amelynek korábban határozatlan időre, a szennyezőanyagok kibocsátása miatt elvették a működési engedélyét is. Emiatt a lakosság és a zöldszervezetek is aggodalmukat fejezték ki korábban a nagyobb ipari üzemek lehetséges környezeti hatásai miatt.

Témába vág, hogy például Szegedre is került a gödi és az iváncsai akkumulátorgyárak veszélyes hulladékából. Ezt a Dorozsmai úton tárolják, ahova eddig összesen 26 tonna nehézfémeket tartalmazó fémoxid és 6597 tonna veszélyes anyagokat tartalmazó vizes folyékony hulladék (NMP), közismertebb nevén N-metil-2-pirrolidon került összesen. A Telex erről azt írja, hogy ez a hulladéktípus nemcsak NMP-t tartalmaz, de az akkugyárak esetében ez a fő összetevő, ezért a továbbiakban az egyszerűség kedvéért így hivatkozunk rá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb