Mindenmás

Napi szürreál: 100 milliós Jaguart tört össze egy mobilozó magyar nő Ausztriában (videóval)

Összetört egy 1948-as Jaguar XK120 oldtimer autó, amikor Salzburg mellett beleszaladt egy másik autós, aki vezetés közben állítólag mobilozott, és nem figyelt. A dolog pikantériáját az adja, hogy a baleset okozója egy magyar nő volt. Szerencsére senki sem sérült meg komolyan, de a Jaguar súlyosan megrongálódott. A sofőr egy Opel Insigniát vezetett, amely szintén totálkáros lett.

Az összetört klasszikus autóban két olasz férfi ült, amikor a figyelmetlen sofőr áttért a szembejövő sávba, és nekiütközött az autónak. „Miért telefonálsz, amikor vezetsz?” – kérdezte idegesen a nőtől az egyik férfi, majd a nő azzal védekezett, hogy éppen hívása volt, és végül bocsánatot kért.

AKÁR 250 EZER EURÓBA IS KERÜLHET EGY ILYEN KOCSI

A HVG szerint a brit roadster értéke állapottól és ritkaságtól függően akár a 250 ezer eurót (kb. 100 millió forintot) is elérheti. Az XK120-as modell egyik érdekessége, hogy a korai változatok alumínium karosszériával készültek, ami méginkább kiemeli a többi autó közül. Az ilyen járművek javítása jelentős költségekkel járhat. A baleset egyébként egy Mille Miglia versenyre való felkészülés során történt, amelynek következő futamát 2025 júniusában rendezik meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb