Sport

Brutálisan összeverték annak a Dudás Miklósnak az édesapját, aki Nádas Bencével lett világbajnok váltóban, a férfi jelenleg is kómában van

Brutálisan összeverték a világbajnok kajakos Dudás Miklós édesapját. Dudás még 2014-ben lett világbajnok a szegedi Nádas Bencével, Tótka Sándorral és Hérics Dáviddal váltóban. Most a közösségi oldalán azt írta, hogy egy benzinkúton támadtak rá az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapjára, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy jelenleg is éber kómában van.

Dudás azt mondta, hogy az incidens augusztus 30-án történt egy benzinkúton, és nem volt több másfél percnél. “Megállt két autó, kiszállt belőle hat bokszoló, és elkezdték rugdosni az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapámat. Amikor odarohantam hozzá, engem is ütöttek. Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik” – idézte fel a történteket a Story Magazinnak Dudás.

KÓRHÁZBAN VAN AZ ÉDESAPJA

A kajakozó elmondta, hogy az apja azóta kórházban fekszik, és időközben agyhártyagyulladása lett, és vérmérgezést kapott. Mint mondta, lényegében elvesztették az édesapját, mert ha valaha is felébred, akkor teljesen kiszolgáltatott élete lesz. “De jelenleg nem úgy tűnik, hogy ebből kijön, 40 kilót fogyott.” Úgy tudni, hogy az egész verekedés egy pletykából indult. A sportoló ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy édesapjáról azt terjesztette egy nő a piacon, hogy megcsalja az édesanyját. Az apja megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, erre a nő rászabadította a testvéreit.

“LEROHANTAK MINKET”

“Írásban még egy békés megbeszélésről volt szó édesapám és a nő családja között, de úgy voltam vele, hogy azért jobb, ha vele tartok. Majd a benzinkútra érkezve egyszerűen lerohantak minket. Mindent vett a kamera, kérdés sincs, mi lesz ennek az ügynek a végkimenetele, de sajnos ezzel nem kapom vissza az apukámat” – tette hozzá Dudás. Mint azóta kiderült, ma elfogták a rendőrök azt a hat férfit, akik megtámadták az édesapját. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított eljárást az ügyben. Négy gyanúsítottat őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb