Közélet

Megalakult a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés, makói elnököt választottak

Megalakult a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés. Új elnököt is választott a vármegyei önkormányzat, a Fidesz-KDNP Mágori András, makói politikust jelölte, akinek meg is szavazták a bizalmat az ülésen.

Az elnök mellett az alakuló ülésen két alelnököt is választottak. Az egyik Haág Zalán lett, a Fidesz-KDNP frakcióból, aki 2006-tól 2024-ig önkormányzati képviselőként dolgozott Szegeden, míg a második alelnöknek Csáki Bélát választották, aki korábban is ebben a tisztségben tevékenykedett.

ÚJ FEJEZET KEZDŐDIK A VÁRMEGYE ÉLETÉBEN

A 19 tagú tagú testületbe egyébként tízen jutottak be a Fidesz-KDNP-ből, öten a Mi Hazánkból, ketten a Momentuból, ketten pedig a DK-ból. Az alakuló ülésen ott volt a főispán, Salgó László is, aki beszédében kiemelte, hogy egy új fejezet kezdődik a vármegye, és az egész térség életében. Szót ejtett a vármegyénkben zajló nagyberuházásokról, úgy véli, ezek megváltoztatják a térséget.

MEGKÖSZÖNTE A BIZALMAT HAÁG ZALÁN

“Köszönöm a bizalmat, gratulálok Mágori András elnök úrnak, Csáki Béla alelnök úrnak, valamennyi megválasztott tisztségviselőnek és önkormányzati képviselőnek. Eredményes munkát kívánok mindenkinek közös célunk, vármegyénk fejlődése és gyarapodása érdekében” – írta Haág Zalán a közösségi oldalán az alakuló ülés után, majd Mihálffy Béla is gratulált neki, aki kihangsúlyozta, hogy a következő 5 évben jelentős fejlesztések és feladatok előtt áll a vármegyénk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb