Közélet

Orbán Viktor: “2025-ben berobban a magyar gazdaság, 2-3 lépéssel a világ előtt jártunk, amikor az autógyártást átállítottuk”

Orbán Viktor péntek reggel interjút adott a Kossuth rádió műsorában. A kormányfő számos témára kitért a strasbourgi csörtétől kezdve egészen addig, hogy mikorra várja a magyar gazdaság berobbanását.

A kormányfő a héten először kedden tartott sajtótájékoztatót Strasbourgban a soros elnökség programjáról, amelyet követően szerdán, az Európai Parlamentben csörtézett ellenfeleivel. Ezzel a témával indult a péntek reggeli interjú is.

MÉLY, ÁTGONDOLT PROGRAMOT MUTATOTT BE

A műsorvezető először arról kérdezte Orbán Viktort, hogy miként értékeli a parlamenti vitában történteket, és azt, hogy a magyar kormány programját, intézkedéseit támadták a kritikusok. A kormányfő azt mondta:  “Valóban egy érdekes helyzetben, a kellős közepén találtam magam.” Elmondása szerint egy mély, átgondolt programot mutatott be, amely „kiváló szakmai munka” lett Bóka János európai ügyekért felelős minisztert vezetésével. De, mint megjegyezte, Európa bajaival nemcsak ők foglalkoznak, hanem az úgynevezett Draghi-jelentés is. Mint mondta, ezáltal lehetett volna ott egy fontos vitát tartani az európai ügyekről, de ehhez képest „láthatóan akik összejöttek, azok ilyen vérgőzös állapotban voltak”, és nem vitát folytatni akartak, hanem egy „politikai pofozkodást képzeltek el”. “És nekünk rontottak. Amikor tízen jönnek az emberre az Rock and Roll, szóval Rock and Roll volt” – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: annyira erősen estek neki a parlamentben, hogy attól tartott: ha nem válaszol elég határozottan, „továbbra is itt úriembereskedünk”, akkor „baleknak néznek bennünket”.

NÉHÁNY LÁNGOS ÉS TASLI

“Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Mindenki megkapta, amit kellett. Néhány lángos, tasli, az ott le is esett” – tette hozzá nem sokkal később a saját reakciójáról beszélve, megjegyezve azt is, hogy minden tudását beleadta abba, hogy választ adjon a kritikákra. Majd azt mondta, hogy a vita színvonala „a béka feneke alatt volt”, és őt is sokkolta, az, ami történt – vagyis hogy szerinte „tényeket mellőzve, gyűlölködve” támadták őt. Ezzel kapcsolatban aztán megjegyezte, hogy szerinte az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, valamint Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője ezzel a vitával gyakorlatilag nyíltan bejelentették, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt.

TOVÁBBRA IS ZSOLDOSOKAT AKARNAK KÜLDENI

“És azt is megnevezték ők ketten, hogy kikből álljon a magyar kormány. Az európai szocialisták Dobrev Kláráékat akarják delegálni […] a Néppárt meg a Tisza Pártot Magyar Péterrel. És világossá tették, hogy ez a koalíció, aminek a szerződése, a házassága ott meg is történt a szemünk előtt” – mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte, hogy szerinte mindkét fél támogatja azokat a lépéseket, „amiket Brüsszel követel”: az ukrajnai háborúba való beavatkozást, a migránsok beengedését, a családvédelmi törvények eltörlését, és „a gazdasági-kereskedelmi hidegháborúba” való beszállást. Mint mondta, szerinte a fentiek tükrében Brüsszelből továbbra is „zsoldosokat” akarnak Magyarországra küldeni, és kormányváltást akarnak. “De ehhez a magyaroknak is lesz egy-két szava, és mi ezt nem fogjuk tétlenül nézni” – mondta, majd megjegyezte, hogy ezzel a brüsszeli tervvel szemben ellenállást jelentett be ezen a héten.  Hozzáfűzte azt is, hogy ha oroszbarátsággal vádolják meg őt, akkor azzal vág vissza, hogy valójában a brüsszeliek is üzletelnek az oroszokkal, csak próbálják eltitkolni.

FORDUL EURÓPA

Megjegyezte azt is, hogy Európában az emberek elvesztették a biztonságérzetüket, és a nyugat-európai emberek sem nézik jó szemmel azt, hogy miközben dolgoznak, aközben a „nem dolgozó migránsokat” ingyen eltartja az állam. “Hát ezt nem tűrik sokáig. Ezért van, hogy egy fordulat következett be” – mondta, majd Németországra, Franciaországra és Hollandiákra utalt ezzel kapcsolatban. “Egész Európa fordul, kell még egy kis idő, és be fognak állni egy migrációellenes vonalba” – foglalta össze véleményét. 

MAGYAR GAZDASÁG

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a gazdasági semlegesség szerinte 3-6 százalékos növekedést fog eredményezni. Hozzátette: Ezt még az idei év utolsó negyedévében nem fogjuk látni, de a 2025-ös első negyedévben már igen. Beszélt arról is, hogy a lakhatás fontos téma lesz a jövőben, kész koncepciók vannak ezeken a területeken, „ezek jól állnak”. Ezen kívül jól haladnak a tárgyalások. “Úgy látom, hogy meg tudunk állapodni a minimálbérről, és meg tudunk állapodni a béremelésekről is […] célunk, hogy egymillió forintos átlagkereset legyen Magyarországon” – fogalmazott Orbán Viktor (bár az egymillió forintos átlagkeresetről továbbra sem mondta el, hogy mikorra várható). A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a közeli jövőben indulni fog egy Demján Sándor nevével fémjelezett kisvállalkozói program, bár ez még kidolgozás alatt áll. “Ezek meg fogják lendíteni a magyar gazdaságot 2025 első negyedévében […] aztán a brüsszeliek egyék meg, amit főztek!” – összegezte a kormányfő.

AKKUGYÁRAK ÉS A GAZDASÁGI KILÁTÁSOK

Kitért arra is, hogy az autóiparban zajlik az elektromobilitásra való átállás, és erre Magyarország már felkészült a most érkező beruházásokkal, többek közt az akkugyárakkal. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy ha ez nem így volna, akkor az autógyárak elhagyhatnák az országot, és 3-400 ezer ember veszíthetné el a munkáját. “Ma már biztosra tudom mondani, hogy minden nagy autógyár itt marad […] ez óriási dolog, ezt még az emberek nem látják, de nyilvánvaló lesz, hogy 2-3 lépéssel a világ előtt jártunk, amikor az autógyártást átállítottuk” – fogalmazott.  Mint mondta, ezért is meri vállalni azt, hogy a következő évben a 3-6 százalékos lesz a gazdasági növekedés. Majd – arra a kérdésre, hogy ennek fényében milyenek szerinte a magyar gazdaság kilátásai –, Orbán Viktor egyetlen szóval válaszolt. “Fényesek” – mondta a kormányfő, amivel véget is ért az interjú az Index szerint. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb