Közélet

Veszélyben a szegedi, karácsonyi kókuszgolyó? Újabb ikonikus magyar édesség tűnik el a boltok polcairól

117 év után nemrégiben befejezte a Győri Otthon háztartási keksz gyártását az amerikai Mondelez édességipari holding. A keksz szerepe ugyanis szerintük a fogyasztói kereslet folyamatos csökkenése miatt mára marginálissá vált.

A cég a Győri Keksz Kft. felvásárlása után 2019-ben a kekszgyártást Győrből Székesfehérvárra telepítette, ahol a Pilóta kekszet is gyártották. A Mondelez közleménye szerint azonban 2024 első negyedévében megszüntették a háztartási keksz gyártását, és nem is tervezik annak újraindítását – írja az nlc.hu.

A MAGYAR GASZTRONÓMIAI ÖRÖKSÉG TÖBB MINT 100 ÉVES TRADICIONÁLIS TERMÉKÉT VESZÍTETTÜK EL

Háztartási keksz híján viszont jóval nehezebb, illetve drágább lesz majd például kókuszgolyót, vagy kekszszalámit készíteniük például a szegedi háziasszonyoknak. A Termékkritikus néven ismert fogyasztóvédelmi blogger szerint a Győri háztartási keksz eltűnésével mindenki veszít. A helyettesítő termékek sokak szerint túlságosan kemények, az idősebbek számára különösen nehézkes a fogyasztásuk. Magyarként pedig több mint 100 éves, tradicionális terméket veszítettünk el, amivel a magyar gasztronómiai örökség egy része ismét a süllyesztőbe került, írta a 24.hu.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb