Közélet

“22 év tartalmas volt, de elég!” Munkanélküli lett Kübekháza ötszörösen megválasztott polgármestere

Molnár Róbert nemrég munkanélküliként regisztráltatta magát. Ez nem lenne nagy hír, ha Molnár Róbert nem lett volna 22 éven át polgármester. A nagypolitikából érkezett Kübekházára. Előtte ugyanis a Torgyán József féle Kisgazdapárt parlamenti képviselője volt. Kübekházán ötször nyert választást, de mostanra besokallt.

Mint az RTL riportjából kiderül, a jogász végzettségű politikus a húszas éveiben volt Torgyán József, a Kisgazdapárt elnökének jobbkeze, aztán 2002-ig, egy cikluson át a párt országgyűlési képviselője is. Majd, miután kizárták a pártból polgármesternek választották szülőfalujában, Kübekházán, ahol 22 évig töltötte be a település vezető tisztségét.

“AKKOR AZ EGÓM NEM ENGEDTE, HOGY BEMENJEK A SZEGEDI MUNKAÜGYI KÖZPONTBA”

“Úgy tűnik, nekem a vízválasztók között az Isten mindig ad munkaszünetet. Amikor 2002-ben véget ért “nagypolitikai” pályafutásom és a “Mór megtette, a Mór mehet!”, pl. öt hónap munkanélküliség várt rám. Hiába adtam be az álláspályázatok garmadát, sehová nem kellett egy politikus. Elég depresszíven éltem meg ezt akkor, 31 évesen, de nem volt képem, illetve az egóm nem engedte, hogy bemenjek a szegedi munkaügyi központba: “Kezicsókolom’, megjöttem Molnár Róbert volt parlamenti képviselő, a segélyért!”. Inkább nélkülöztünk, mert a feleségem is pont ekkor veszítette el az állását” – emlékezett vissza közösségi oldalán Dr. Molnár Róbert.

“ITT VOLT AZ ELRENDELT HELYEM”

Ezután új korszak kezdődött Molnár Róbert életében, elindult a polgármesteri székért Kübekházán. “Borzalmas időket éltünk meg akkor, s bár a hátam közepére, púpnak hiányzott, hogy az atomtámadás utáninak kinéző Kübekházán polgármester legyek, de nem volt más út. Úgy éreztem, kötött sípályán az életem, a nagypolitika vakító reflektorfényéből a sötétbe (a pusztába) tartok, ahová nem akarok. Aztán nehezen, de betörtem és elindultam öt másik polgármester-jelölt mellett, és kaptam egyedül 74%-ot. Később értettem meg: itt volt az elrendelt helyem, nem véletlen, a pusztát virágossá kellett társaimmal tennünk” – mondta el a volt polgármester.

“OKTÓBER ELSEJÉVEL ÚJRA MUNKANÉLKÜLI VAGYOK”

“Most, október 1-jével újra munkanélküli vagyok. Öt ciklus polgármestersége után – nem tagadom – féltem belépni e minőségemben a kormányhivatalba, hisz ott, ha nem is mindenki, de sokan ismernek. Természetesen össze is találkoztam ismerősökkel, akikkel összebiccentettünk, volt akivel kezet is fogtam, majd kaptam egy sorszámot: 234. A kettőszázhamincnégyeske leült a székre, s amikor szólították, leült a pulthoz. Volt ott migráns, roma, munkás, értelmiségi, mind kitöltöttük a szükséges papírokat. Most megengedte ezt az egóm, mert megértettem, hogy nem bűnözőként, naplopó munkakerülőként kerültem oda, hanem saját döntésem folytán” – folytatta történetét Molnár Róbert.

“22 ÉV TARTALMAS VOLT, DE ELÉG”

“22 év, tartalmas volt, de elég! – mondtam az üvegfal túloldalán a billentyűzetet kopogtató, végtelenül kedves és empatikus ügyintézőnek. Elhiszem! – válaszolta szűkszavúan, de érezhető őszinteséggel. Hogy mi lesz a sorsom, nem tudom, de akkor, 22 éve javamra vált a nagy keserűség, az öthónapos puszta-pauza. Biztos most is így lesz, de azért reménykedem, hogy most nem öt hónapig tart majd…” – zárta gondolatait posztjában a volt polgármester.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb