KözéletSmart Szeged

Lázár János bejelentette: magánbefektetők bevonásával újítanának meg 10 nagy forgalmú pályaudvart, köztük a szegedit

Magántőke bevonásával kívánja felújítani és újjáépíteni a legnagyobb hazai pályaudvarokat az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) – jelentette be szerdán Lázár János Debrecenben. Az összességében a több százmilliárdos projektben

  • a budapestiek (a Nyugati –, a Kelet-, a Déli) mellett
  • a debreceni,
  • a győri
  • és szegedi pályaudvarok kapnak helyet.

A tárcavezető azt is közölte, hogy a tőkebevonást célzó tendert rövidesen meghirdetik. Lázár János a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy a pályaudvar fejlesztést nem koncessziós formában hanem közös üzletben valósítják meg.

KÖZÖS INGATLANFEJLESZTÉSI TÁRSASÁGOT HOZNAK LÉTRE

“A koncepció az, hogy a Magyar Államvasutak és a magánbefektető egy közös ingatlanfejlesztési társaságot hoz létre, amiben a MÁV maximum 25 százalék részesedéssel bír. Az ingatlant a magyar állam adja, a tőkét pedig a magánbefektető hozza” – magyarázta. A miniszter hangsúlyozta, az ingatlant nem ingyen adják, a közösen alapított társaság működésének hasznából a későbbiekben az állam is részesedik. A projektbe európai uniós forrást nem kívánnak bevonni, hazai magántőke társulásával viszont sok száz milliárdos forrásra számítanak.

TÍZ PÁLYAUDVART ÉRINTENE

A debreceni pályaudvar a tárcavezető szerint tízmilliárdos nagyságrendű tőkével megújítható, a Déli Pályaudvar viszont, önmagában 30 hektáros budapesti ingatlanfejlesztési projekt tud lenni, amihez euró milliárdok szükségesek. A program megvalósításához vasútüzemet és a kereskedelmi funkciókat szétválasztják, hogy az utóbbiakat hozzáférhetővé tegyék a magántőke számára. A Debreceni pályaudvar ennek eredményeként egy kvázi bevásárlóközpont lesz, aminek egy része vasúti érkezési pont marad, a többi része pedig üzleti, kereskedelmi és szolgáltató egységként fog működni. “Erre várunk magántőkét, Debrecenből és az országból is” – fejtette ki. A magántőkebevonást célzó tendert hamarosan kiírják. A meghirdetendő csomag mintegy tíz pályaudvart fog érinteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb