Közélet

Orbán Viktor: “Megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát, egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart!”

Az elmúlt két évben Orbán Viktor vidéken, tavaly Veszprémben, azelőtt pedig Zalaegerszegen mondott beszédet október 23-án, most a budapesti Millenáris szabadtéri színpadához hívta a megemlékezőket.

„A mai ünnepünk rendhagyó, mert itt vannak velünk azok is, akik egy hónapja megvédték Magyarországot a dunai árvíztől, akik az áradással és pusztítással fenyegető hatalmas víztömeget a folyómederben tartották” – kezdte Orbán Viktor a beszédét.

EMBERFELETTI MUNKÁT VÉGEZTEK

A vízügyesek, katasztrófavédelmisek, katonák, rendőrök és önkéntesek emberfeletti munkát végeztek a miniszterelnök szerint. “A többi országban a katasztrófa 24 halálos áldozatot követelt, és hatalmas károk keletkeztek. Bezzeg Magyarországon egyetlen ember sem halt meg, és a károkat is a minimálisra szorították!” – hangsúlyozta.

ILYENKOR SZÜLETNEK A HŐSÖK

“Ha veszedelem közeledik, ha bajban van a hazánk, össze kell fogni” – mondta Orbán, majd arról beszélt, hogy a magyar nyakas nép. Azt mondta, hogy az ’56-os forradalmat sorscsapások előzték meg, az év eleji földrengésről és jeges árvízről beszélt, majd azt mondta, hogy októberre a történelem is kilépett a medréből. „Ilyenkor születnek a hősök” – emelte ki. “Hősök lesznek a cipészlegényekből, a gyári munkásokból, a földművesekből, mártírokká válnak a könyvelők és az egyetemisták. 1956 októbere arannyal írta be a bátor magyarok nevét a nagy történelemkönyvekbe” – folytatta Orbán Viktor a beszédét. Szerinte 1956 őszén azért lépett ki medréből a történelem, mert Magyarország nem tűrhette tovább a szovjet birodalmi elnyomást. A magyar szabadságszerető nép, és csak idő kérdése, mikor tör ki a hámból. A magyarokat még egyetlen megszállónak sem sikerült betörnie vagy megszelídítenie – mondta Orbán.

MEGCSINÁLTUK A VILÁGTÖRTÉNELEM LEGFÉNYESEBB SZABADSÁGHARCÁT

A szovjet birodalmi elnyomás megnyomorított bennünket, kirabolta, nincstelenné tette a magyar családokat. A mi országunk erőforrásait, a mi népünk munkáját, a nemzeti érdek helyett a birodalom szolgálatába akarta állítani. „Bábkormányt ültettek a nyakunkba, amelyben kollaboráns magyarok ültek.” Az volt a megbízatásuk, hogy a magyarok javait idegen kezekre játsszák át, és birodalmi szolgálatba helyezzék, tette hozzá. „Barátaim, a birodalmak szeretik elrejteni az arcukat, a birodalmak finnyásak, aki nem tetszik nekik, azt behívják” – mondta Orbán a Telex szerint, majd arról beszélt, hogy moszkvai kádereket ültettek az ország élére. A miniszterelnök padlássörprésről, csengőfrászról beszélt, és azt mondta, a magyarok nem tűrik a megaláztatást.

„Megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát, egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart!”

– mondta.

MA A TÖRTÉNELEM ISMÉT KILÉPNI KÉSZÜL A MEDRÉBŐL

A szovjetek és a kommunista helytartóik megértették a leckét, és a következő 34 évben visszább fogták az agarakat, és végül csak hazamentek, folytatta beszédét Orbán Viktor. Ezért lehetünk szerinte szabadok, és ezért tudja ma is mindenki a világban, a magyarokkal csínján kell bánni. „Ma a történelem ismét kilépni készül a medréből” – fogalmazott Orbán. A szomszédunkban háború zajlik, amely egyre véresebb és elkeseredettebb. A frontvonalon már százezrek vesztek oda, az európai gazdaság tüdőlövést kapott, a fejlődés megállt, az árak az egekben. Orbán szerint a szankciók bennünket véreztetnek ki, a befektetők az USA-ba vándorolnak, de az európai vezetők a háborús győzelem illúziójában élnek még mindig.

Orbán szerint egyre nő az esély, hogy a háború szétterjed. „Az elmúlt 70 évben nem álltunk ilyen közel a világháborúhoz” – jelentette ki. Ideje kimondani Orbán szerint: az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették Európát. Az egész Európai Uniót be akarják tolni az orosz-ukrán háborúba szerinte. Az új győzelmi terv lényege a kormányfő szerint a háború kiterjesztése azzal, hogy Ukrajna meghívást kap a NATO-ba, és a frontvonalakat áthelyezik Oroszország területére. „Mi magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött szláv katonák állomásoznának Magyarország területén. Mi ezt nem akarjuk.”

CSAK A MAGYAR SZABADSÁGÉRT HARCOLUNK

Orbán szerint a brüsszeli nyomás egyre erősebb Magyarországon. „Nekünk ’56 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk!” – mondta, majd azt mondta, ezt nem hagyhatjuk. Erre a nézők közül többen bekiabálták, hogy „nem hagyjuk!”. A független magyar politika Brüsszel számára elfogadhatatlan, fogalmazott Orbán Viktor. Ezért Brüsszelben bejelentették, hogy meg fognak szabadulni Magyarország nemzeti kormányától, és egy brüsszeli bábkormányt akarnak az ország nyakába ültetni. A miniszterelnök szerint az a kérdés , hogy meghajolunk-e a brüsszeli akarat előtt, vagy azt válaszoljuk, mint 1956-ban a magyarok.

„Nem fogunk részt venni semmilyen birodalmi versengésben” – jelentette ki. Mi csak egyetlen dolgot akarunk szerinte: békében élni a Kárpát-medencében a saját szabályaink szerint, a saját boldogulásunkat keresve. Orbán szerint már százszor bebizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg, ha az aktuális hatalmak zsarolnak bennünket. „Tudjuk, hogy genderaktivisták kezére akarják adni a gyerekeinket.” Már megvan a bábkormány, és annak vezetője is, aki Orbán szerint igazi aláírófajta.

NEM A RUHA TESZI A SZABADSÁGHARCOST

Orbán azt mondta, hogy ’56 szabadságharc volt, de szerinte attól még nem lesz valaki szabadságharcos, hogy eldobott egy Molotov-koktélt. Orbán szerint nem a ruha teszi a szabadságharcost, Azt mondta a régi ellenzék, és az új ellenzék is idegeneket hív Magyarországra, majd azt mondta, hogy az új ellenzék vezére „ott ül Manfred Weber mellett”. „A brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, csakúgy áradt a szerelem” – mondta, a Tisza Párt elnökére utalva. “Dávid és Góliát párharcában a külföldi erők mindig Góliát oldalára álltak” – mondta Orbán Viktor. A történet végét azonban elfelejtik: Góliát veszít és Dávid győz. Kun Béláék Bécsbe, Rákosiék Moszkvába menekültek, a mostaniak pedig Brüsszelbe fognak Orbán szerint.

Arról beszélt Orbán Viktor, hogy 1956-ban megvolt a közös egység és akarat, de hiányzott a kellő erő. Ma erős nemzeti egység és akarat van a nemzeti kormány között, ehhez pedig erő is társul.

„Magyarnak annyit jelent, mint küzdeni” – mondta ’56 tanulságáról a miniszterelnök. „Nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot. Nem fog sikerülni nekik, mi magyarok újra meg fogjuk csinálni” – zárta a beszédét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb