Közélet

Orbán Viktor: lesz itt belátható időn belül 1 millió forintos átlagbér, és 400 ezer forint körüli minimálbér

Ismét a Kossuth Rádióban kezdte a pénteki napot Orbán Viktor, aki kedden Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt a versenyképességi paktumról. Ezzel indította az interjút a miniszterelnök, aki elmondta, hogy a francia elnök nemrégiben tartott egy beszédet, amiben kiemelte, hogy Európa ki fog halni, ha nem kezdünk sürgősen valamit a versenyképességünkkel.

Neki kulcsszerepe van abban, hogy egy versenyképesebb európai gazdaságot alakítsunk ki. Most Magyarország lesz házigazdája az Európai Unió Tanácsának versenyképességről szóló találkozójának november 8-án. Kettő nappal leszünk az amerikai választás után, ez új helyzetet adhat az egész világnak – mondta.

A GAZDASÁGI SEMLEGESSÉGET KELL MEGTEREMTENI

A magyar gazdaságfejlesztési stratégia kapcsán a miniszterelnök kifejtette: “ha a nyugatiakkal megyünk tovább, mi is beesünk a szakadékba, vagy megfeneklünk, ahogy Mario Draghi mondta, a keleti modell kulturálisan nem alkalmazható nálunk. Össze kell állítani a világban ismert példákból azt a gazdasági modellt, ami a magyarok kultúrájával összeegyeztethető. Át kell venni mindent, ami jó nyugatról és keletről, és semmit nem szabad átvenni, ami nem jó. Gazdasági semlegességet kell megteremteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A BIZTONSÁGBA KELL BEFEKTETNI

A munkaadók szerint nagyjából 12 százalékos, három éven keresztül tartó bérfejlesztésre volna szükség, de ehhez a kormánytól támogatást kérnek. Erről Orbán Viktor elmondta, hogy első helyen az amerikai választásokra kell figyelni, folytatódik-e, kiterjed-e a háború. Szerinte ha Donald Trump nyer, akkor a háború nem eszkalálódik. Ha nem ez történik, akkor az eszkaláció veszélye felerősödik, ez más gazdasági körülményeket igényel. Akkor a GDP nem 2, hanem 2,5-3 vagy akár 4 százalékát kell haderőre költeni. A biztonságba kell befektetni, ennek is van értelme, de az életszínvonalhoz ez nem járul hozzá – írja a Portfolio.

A BÉREKET NEM A KORMÁNY ÁLLAPÍATJA MEG

“Gazdasági szempontból is elemi érdekünk, hogy a háború ne terjedjen tovább” – mondta. “Ha ez megvan, akkor jövünk mi. Összeraktuk azt a csomagot, amivel a 2020 óta tartó nehéz időszakot megtörhetjük, kiutat találhatunk. Az a 20-25 intézkedésből álló akcióterv kiemelkedő eredményeket, 3 százalék feletti növekedést hozhat, ez együtt jár a béremelés lehetőségével. Hozzátette: “a béreket nem a kormány állapítja meg, ha rosszul tenné meg, az tönkreteszi a gazdaságot. A munkaadók és a munkavállalók tárgyalnak erről. Lesz itt belátható időn belül 1 millió forintos átlagbér és 400 ezer forint körüli minimálbér” – emelte ki a miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb