Sport

“Őszintén szólva aggódom” – Michael Apelgren vezetőedző szerint a támadásban túl sok furcsa hibát vétettek a Kolstad elleni meccsen a szegedi kézisek

Bomba jól kezdett az OTP Bank – PICK Szeged a norvégok ellen, de meglepő vereség lett a vége – írtuk meg csütörtök este, amikor a szegediek hazai pályán 29–27-re kaptak ki a norvég Kolstad ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, azt megelőzően pedig Csurgón szenvedtek vereséget. A BL-találkozó után Michael Apelgren vezetőedző elmondta, a támadásban sok furcsa hibát vétettek.

MEGÉRDEMELTEN NYERT A KOLSTAD

“Megérdemelten nyert a Kolstad, remekül játszottak. Őszintén szólva aggódom, mert remekül indult a szezon, de az utóbbi másfél hétben bőven akadtak gondjaink. Védekezésben nagyjából rendben volt a teljesítményünk, de támadásban túl sok furcsa hibát vétünk, illetve Bergerud kapust is naggyá tettük. Nem kell senkit hibáztatni, együtt vagyunk ezért felelősek, viszont meg kell találnunk, mi nem működik a játékunkban” – mondta a meccs után Michael Apelgren.

A LEGFONTOSABB PILLANATOKBAN VÉTETTEK SOK HIBÁT

Imanol Garciandia, a Pick Szeged jobbátlövője úgy véli, hogy a legfontosabb pillanatokban, például amikor elkezdtek felzárkózni, túl sok hibát vétettek, nem voltak elég türelmesek, ami megbosszulta magát. “Ez a szenvedés időszaka, de ilyen is van, biztos vagyok benne, hogy túl leszünk ezen, és visszatérünk ahhoz a teljesítményhez, ami eddig jellemzett minket” – mondta.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb