Mindenmás

Metróvonal, medence és grillterasz a lakótelepen: így nézne ki Szeged egy alternatív dimenzióban, csodás látványtervek születtek

Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub Szeged vezetője izgalmas ötletekkel teletömött Facebook csoportot hozott létre Szeged – Alterváros címmel, ahol különböző hasznos fejlesztéseket oszt meg szeretett városunkról: egy alternatív valóságban így is lehetne csinálni.

“Szeged egy másik dimenzióban, vagy párhuzamos valóságban, ami néha egészen hasonlít a mi valóságunkhoz, néha pedig alaposan eltér tőle” – ezzel az alapfelvetéssel indította el Csüllög Imre a Szeged – Alterváros Facebook csoportot, ahol különböző izgalmas víziókat és fejlesztéseket oszt meg Szegeddel kapcsolatban. Imre évek óta foglalkozik látványtervek készítésével, melyek közül némelyik simán megvalósítható lenne, míg mások inkább sci-fi mozikba illők és utópisztikusak.

EXKLUZÍV MEDENCE A LAKÓTELEPEN

Utóbbi látványtervek táborát erősíti az az elképzelés, hogy a lakótelepre is medencéket, illetve grillteraszokat telepítenének. Valószínűleg mindannyian szívesen élnénk ilyen környezetben, a napsütéses órák száma egyébként is igen magas Szegeden, szóval az időjárásra nem lenne panasz.

PRAKTIKUS FEJLESZTÉSEK

A realitás talaján maradva, sokkal inkább a hasznos fejlesztések közé tartozik a Boldogasszony sugárúton, a Juhász Gyula általános iskola előtti biciklisáv védetté tétele. Ez a változtatás az autósok és a kerékpárosok életét is jelentősen megkönnyítené, és biztonságosabbá tenné az iskola környéki közlekedést.

METRÓT SZEGEDRE!

Végül meg kell említeni a legmerészebb elképzelést is, ami megreformálná Szeged tömegközlekedését. Gyorsabban és egyszerűbben megközelíthetnénk Makót, Hódmezővásárhelyet és a Szeged vonzáskörzetébe tartozó településeket is. Ezzel nem csak rengeteg időt lehetne spórolni, de még gazdaságosabb is lenne, és talán a levegő minősége is javulna.

Szerintünk ezek egytől egyig remek ötletek, és nagyon örülnénk, ha meg is valósulnának egyszer! Több tuti képet és ötletet ITT találsz!

Kapcsolódó cikkek

Ezt láttad már?
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb