Úgy elhanyagolta a befogadott kutyáit egy Csongrád-Csanád vármegyei férfi, hogy az egyik sajnos elpusztult – állatkínzás miatt most vádat emeltek ellene
A Szegedi Járási Ügyészségvádat emelt azzal a férfivel szemben, aki láncon tartotta és a kánikulában elhanyagolta két kutyáját, ételt és vizet is alig adott nekik.
Az ügyészség által közölt vádirat szerint az egyik megyebeli faluban lakó vádlott az év folyamán befogadott két keverék kutyát. A férfi az állatokat az udvaron, kétméteres láncokon kikötve tartotta, úgy hogy a kutyák feltekeredését sem akadályozta meg semmi, így a szabad mozgásuk is még jobban bekorlátozódott.
AZ EGYIK KUTYUS ELPUSZTULT
Kiderült, hogy a vádlott a nyári kánikulában csak alkalomszerűen adott enni és inni az állatoknak, akiknek még árnyékos helyük sem volt. A helyi rendőrök bejelentésre jelentek meg a vádlott házánál 2024. szeptember 21. napján, ahol megállapították, hogy az egyik láncon levő kutya már elpusztult, míg a másik kórosan sovány, az éhezés és a kiszáradás tüneteit produkálva. Az állatok különös szenvedésének és az egyik kutya halálának az oka a vádlott gondozási kötelezettségének huzamosabb, heteken át tartó elmulasztása volt. A járási ügyészség a vádlottat minősített állatkínzás bűntett elkövetésével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróságfog dönteni.