Közélet

Döntött a kormány a kötelező szűrővizsgálatokról! Kiderült, bevezetik-e januártól

Januártól sem lesznek kötelezők a rákszűrések – erősítette meg a Belügyminisztérium. Azt írták, 2025-től továbbra is csak önkéntes szűrések lesznek, és semmilyen kötelező szűrés bevezetéséről nincs döntés Magyarországon.

A nyáron még komolyan forrtak az indulatok a közvéleményben amiatt, hogy bizonyos rákszűréseket kötelezővé tenne a kormányzat. Az erről szóló törvényjavaslatot az európai parlamenti és önkormányzati választások másnapján, június 10-én egy salátatörvénybe csomagolva nyújtotta be a kabinet.

KORHATÁR NÉLKÜL ÍRHATNÁNAK ELŐ SZŰRŐVIZSGÁLATOKAT

A javaslat szerint lehetővé válna a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatok kiterjesztése. Jelenleg csak 18 éves korig kötelezők az egészségügyért felelős miniszter rendeletében előírt szűrővizsgálatok,ám a tervezet alapján Pintér Sándor rendelete korhatár nélkül írhatna elő kötelező szűrővizsgálatokat. Hogy pontosan mely szűrésekről van szó, csak akkor derült ki, amikor a javaslatot júliusban társadalmi vitára bocsátották. A kormány oldalára feltöltött dokumentumban azonban épp az nem szerepelt, hogy valóban kötelezővé tesznek-e bizonyos szűréseket, ugyanakkor A betegségek megelőzéséről, a korai stádiumú felismerést szolgáló új egészségügyi szűrővizsgálati rendszer elveiről című, 15 oldalas koncepció három szervezett (azaz személyes meghíváson alapuló) vizsgálatot nevesített:

  • a 25 és 65 év közötti nők háromévenkénti méhnyakrákszűrését,
  • a 45–65 év közötti nők kétévenkénti emlőszűrését,
  • illetve az 50–70 év közötti férfiak és nők vastagbélrákszűrését.

FORRTAK AZ INDULATOK

A tervezet miatt komolyan forrtak az indulatok a közvéleményben, többen is felszólaltak a kötelező szűrővizsgálatok ellen. Az egyik leggyakoribb érv, hogy ezek az eljárások potenciálisan veszélyesek is lehetnek: a mammográfiáról például azt állítják, hogy rákot okozhat, az invazív vastagbéltükrözésbe pedig bele lehet halni. Bár a szűrővizsgálatok némelyikének van minimális egészségi kockázata, az előnyök messze meghaladják a potenciális kockázatokat – írja a Telex.

ÚJ NÉPEGÉSZSÉGÜGYI STRATÉGIÁN DOLGOZNAK

Takács Péter egészségügyi államtitkár augusztusban arról beszélt, hogy egy olyan új, népegészségügyi stratégiát dolgoztak ki, amit a következő 15 évben, lépésről lépésre meg tudnak valósítani. Hozzátette, hogy a kötelezőség olyan vizsgálatnál nem merülhet fel, ami invazív beavatkozással jár, mint például egy vastagbélszűrés, vagy aminél sugárterhelés van, például a mammográfia. A kötelezőséget a kormány nem az egyénekre szabná, hanem a munkáltatókra. A minisztérium most azt közölte, hogy továbbra is dolgoznak egy koncepción, amely jogalkotás előtt áll. „A szaktárca kidolgozta a felnőttkori életkorhoz kötött alkalomszerű szűrővizsgálati rendszer korszerűsítésére vonatkozó szakmai javaslatát, amelynek kodifikációs folyamata jelenleg is zajlik. A tervezet szerint ez a szűrővizsgálat továbbra is önkéntes alapon vehető majd igénybe” – írták.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb