Mindenmás

Gyógyszer és kábítószer hatása alatt vezetett, majd nekicsapódott egy szabályosan haladó autónak a férfi Szentesnél

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki gyógyszer és kábítószer hatása alatt vezetett, és okozott közúti balesetet Szentes közelében – közölte az ügyészség szerdán.

Mint kiderült, még tavaly február 4-én történt az eset, amikor a vádlott nyugtató és partidrog fogyasztását követően ült autóba, amit emiatt bódult állapotban, bizonytalan úttartással vezetett.

SZABÁLYOSAN HALADÓ AUTÓVAL ÜTKÖZÖTT

Az ügyészség közleménye szerint Szentes felé közeledve, egy kanyarban áttért a bal sávba és nekiütközött a vele szemből érkező, szabályosan haladó autónak. A balesetben az árokba sodródó vétlen jármű sofőrje 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket, míg három utasa és a vádlott könnyű sérüléseket szenvedett.

1 ÉV HAT HÓNAPOT KÉRNEK RÁ

A járási ügyészség a vádlottat súlyos testi sértést okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja. Bűnösségének beismerése esetére az ügyészség vele szemben 1 év 6 hónap börtön és végleges járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádemeléskor más ügyben letartóztatásában lévő vádlott bűnösségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb