Terrorcselekmény miatt emeltek vádat egy férfi ellen Csongrád-Csanádban, megfenyegette az adóhatósági dolgozókat
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nem akarta megfizetni adótartozását, ezért életveszélyesen megfenyegette az eljáró ügyintézőket – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Szanka Ferenc közölte, a férfit állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolják.
74 EZER FORINTOS TARTOZÁSA VOLT, FENYEGETŐ ÜZENETEKET ÍRT
A férfinak 74 ezer forint adótartozása volt, a vádirat szerint ennek megfizetésére szólították fel. A vádlott emiatt tavaly januárban, majd idén júliusban is a saját e-mail-címéről fenyegető üzeneteket írt az adóhivatal hivatalos személyként eljáró munkatársainak azért, hogy a határozatukat vizsgálják felül és ne hajtsák végre.
AZZAL FENYEGETŐZÖTT, HOGY LELÖVI, LESZÚRJA A BEHAJTÓKAT
Az üzenetekben közölte, hogy megvédi vagyonát és lelövi, leszúrja a behajtókat, illetve késes támadással fenyegetőzött azért, hogy bírálják felül a határozatot, különben többen a hivatalban meghalnak – közölte a főügyészhelyettes.
Forrás: MTI