Mindenmás

Le a kalappal: egy idős hölgyet mentettek ki a készenléti rendőrök Ásotthalmon, amikor felcsaptak a lángok egy családi ház melléképületében

Felcsaptak a lángok egy ásotthalmi családi ház melléképületében, ahonnan egy idős hölgyet mentettek ki a készenléti rendőrök. Mint a rendőrségtől megtudtuk, az eset kedden hajnalban történt Csongrád-Csanádban.

A történet szerint a Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Szegedi Osztályának munkatársai, december 17-én hajnalban éppen Ásotthalmon láttak el szolgálatot, amikor a Köztársaság utcán egy lángoló épületre lettek figyelmesek.

AZONNAL CSELEKEDTEK, KIMENTETTÉK AZ IDŐS HÖLGYET

Az egyenruhások azonnal odamentek, majd a szomszédos ház lakója közölte velük, hogy már értesítette a tűzoltókat, illetve, hogy a házban egy idős nő lakik. Az utcáról látni lehetett, hogy a melléképület tetőszerkezete teljes terjedelmében lángol, ami még nem terjedt át a főépületre. A készenléti rendőrök azonnal cselekedtek, a főépületbe mentek, ahol elzárták a gázcsapot, áramtalanították az épületet, majd a házban tartózkodó, mozgásában korlátozott idős hölgyet ölbe vették és biztonságos helyre vitték. Ezt követően érkeztek a helyszínre a tűzoltók, akik megkezdték a tűz oltását és elhárították a további veszélyt. A rendőrök gyors segítségének köszönhetően senki nem sérült meg. Minden elismerésünk a rendőrségnek!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb