Megáll az ész: féltékenységből rálőtt a barátnőjét szállító autóra egy férfi Szegeden
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki ősszel egy szegedi utcán féltékenységből rálőtt a barátnőjét szállító autóra – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.
Saághy Flóra közölte, hogy a férfit fegyveresen elkövetett garázdaság, valamint rongálás bűntettével vádolják.
KÖVETNI KEZDTE AZ AUTÓT, MAJD LŐTT
Mint kiderült, a férfi szeptember 28-án éjjel autójával hajtott Szegeden, amikor a vádirat szerint észrevette, hogy a barátnője egy másik férfi járművében ül. Féltékenységből követni kezdte az autót. Mikor negyed óra után egy kereszteződésben egymás mellett megálltak egy piros lámpánál, a vádlott az autójából egy valódi fegyverre a megtévesztésig hasonlító gumilövedékes pisztollyal rálőtt a sértett kocsijára. A lövés a járműben csaknem egymillió forintos kárt okozott, ezt az eljárás során a vádlott megtérítette – tudatta az ügyész.
Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!
App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ
Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!
Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!
Forrás: MTI