Szegedi Arcok

“Eléggé megijedtem, nem sok híja volt, hogy elüssem” – ma reggel is lendületben volt a Táskás Ember, az algyői hídon csípték el

Nincs olyan szegedi, aki ne ismerné a “Táskás Embert”. Jellemzően Szeged és Hómezővásárhely között szokott felbukkanni, az út mellett fut szinte minden reggel. Tavaly majdnem balesetet is okozott, és ma reggel is kis híján szerencsétlenség lett a vége a találkozásnak, ugyanis Vincze Vinyó Gábor olvasónk arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az algyői Tisza-hídon találkozott vele össze.

“Az algyői hídon ugrál ki a Táskás Emberünk. Eléggé megijedtem, nem sok híja volt, hogy elüssem” – írta Gábor csütörtökön délelőtt fél 9 körül szerkesztőségünknek, majd arra intett minden közlekedőt, hogy vezessen óvatosan, lassítson, ha arra jár.

MÁSKOR IS VOLT, HOGY MAJDNEM BALESETET OKOZOTT

Tavaly kevert nagy port a Táskás Emberünk, ekkor is majdnem balesetet okozott Szeged és Hódmezővásárhely között. Akkor videóra is vették a hajmeresztő akciót, és a rendőrség szabálysértési eljárást is indított.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb