Mindenmás

“Se ki, se be” – avagy pofátlan parkolási kultúra az Űrhajós utcában

Ha parkolásról van szó, akkor bizony van mit látni Szegeden. Szinte minden napra jut egy-egy gyöngyszem és nagyon úgy fest, hogy néhány autósnak ma sem jött össze a helyes parkolás a városban. Most az Űrhajós utcában felejtette ott valaki az autóját, csak az a baj, hogy a parkoló egyik bejáratában. Mint kiderült, nem ő volt az egyetlen, ugyanis hárman is felsorakoztak egymás mellett.

“Nem tudom eldönteni, hogy nem elég körültekintő, vagy csak szimplán önző… Se be, se ki a parkolóból” – írta egy tag az egyik szegedi csoportban péntek délután, miután arra lett figyelmes, hogy a piros Kia típusú autó sofőrje a parkoló bejáratában hagyta a járművét az Űrhajós utcában.

HÁROM AUTÓNAK IS TETSZETT A HELY

Nagyon úgy néz ki, hogy itt nem érvényes az a mondás, hogy egy fecske nem csinál nyarat, hiszen mint kiderült, a fenti pofátlanul parkoló autó mellett még két delikvens is úgy érezte, hogy ez így teljesen rendben van, így valójában három jármű is elzárta az utat. Ezt már egy másik posztoló emelte ki a csoportban, aki csak annyit írt a fotók mellé, hogy “parkolási kultúra az Űrhajós utcában”. Így festett a helyszín:

A kommentek között az is kiderült egyébként, hogy a képeket felpattintó illető megvárta az egyik autós sofőrjét és megkérdezte tőle, hogy ez így ebben a formában rendbe van-e szerinte? “A válasz az volt, van másik bejárata a parkolónak” – írta.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb