Szegedi Arcok

,,Nagyon nehéz időszak előtt állunk, de 2025 az újjászületés éve lesz” – ez vár ránk az új évben Szegedi Erika, Magyarország főboszorkánya szerint

Hazai és nemzetközi szinten is eseménydús és izgalmas éven vagyunk túl, azonban már-már tradíció, hogy az év elején egy kicsit könnyedebb és ezoterikusabb vizekre evezünk. Volt itt kegyelmi botrány, lemondó köztársasági elnök, tikkasztó hőség és brutális aszály kombó, árvíz veszély vagy éppen amerikai elnökválasztás – nehéz lenne felsorolni a 2024-es év legfontosabb pillanatait, így ehelyett inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy mi vár ránk 2025-ben! Ehhez segítségül hívtuk Szeged közismert jósnőjét, Magyarország és Európa Főboszorkányát, Szegedi Erikát, és arra kértük, hogy jósolja meg nekünk, mit várhatunk 2025-től.

NEHÉZ IDŐSZAK ELŐTT ÁLLUNK, DE 2025 AZ ÚJJÁSZÜLETÉS ÉVE (IS) LESZ

,,Nehéz időszak előtt állunk, de a 2025-ös év egy picit az újjászületés éve lesz” – kezdte beszélgetésünket Szegedi Erika. Minden embernek meg kell fontolnia a döntéseit, hogy mit és miért tesz pontosan az új esztendőben. A jósnő úgy látja, hogy kifejezetten nehéz évek következnek, de 2025-ben némileg stabilizálódhat a gazdaság, azonban ennek ellenére sem lesz könnyű esztendőnk, mint mondta, akármennyire is érezzük stabilnak a saját helyzetünket, nem nyugodhatunk meg és dőlhetünk hátra. Hozzátette, a gazdasági növekedést leghamarabb szeptembertől érezhetjük majd, addig még sok mindenen kell keresztülmennie az országnak, gazdaságilag és politikailag egyaránt.

AZ IDŐJÁRÁS SEM AZ EMBEREKNEK, SEM A GAZDÁKNAK NEM LESZ KEDVEZŐ

A jósnő az időjárás terén rossz hírekkel szolgált, mint mondta, a január ugyan még enyhének ígérkezik, a február és a március már kifejezetten hideg időt mutat, ráadásul az sem kizárható, hogy havazni fog az említett két hónapban. “A tavaszból azonnal nyár lesz, sőt, gyakorlatilag nem is lesz tavasz” – folytatta jóslatait Szegedi Erika, aki azt is elmondta, hogy a jövő év első harmadában esedékes időjárási viszontagságok miatt leginkább a gazdák, illetve a mezőgazdaságban dolgozók bosszankodhatnak majd, akik a hideg idő miatt későn tudnak majd vetni. A tavalyi aszálykárok után 2025-ben sem marad majd el a forró és száraz nyár Szegeden, viszont jó hír, hogy többször lesznek enyhébb napok, de még csapadékból is jóval több várható a nyári időszakban, mint az elmúlt 1-2 évben. A jósnő szerint a három nyári hónapból a június és a július elviselhetőbb lesz, augusztusban viszont komolyabb kánikulával kell számolni.

AZ OROSZ UKRÁN HÁBORÚ SEM ÉR VÉGET TELJESEN 2025-BEN

Szegedi Erika szerint az orosz-ukrán háborúnak (teljesen) 2025-ben sem lesz vége, az idén az amerikai elnökválasztást megnyerő Donald Trump hiába szeretné annyira, hogy béke legyen: ,,hosszú évek kellenek ahhoz, amíg a háborút követően teljes mértékben egyensúlyba kerüljön, majd megerősödjön az európai gazdaság.” A jósnő egyébként azt is elmondta, hogy az inflációra továbbra is nagy hatással lesz az orosz-ukrán konfliktus, ami reményei szerint nem lesz a harmadik világháború egyik kiváltó oka. A jóslatok alapján azért sem lesz vége idén az orosz-ukrán háborúnak, mert több olyan nagyhatalom is van, akiknek kimondottan érdeke az, hogy ez ne történjen meg – magyarázta a jósnő, akinek a kártyái azt is mutatták, hogy az idei évben Magyarországon a gabona ára fog jelentősen megdrágulni, de további problémákkal is szembesülhetnek majd az őstermelők.

A MIGRÁCIÓS HELYZETBEN VISSZAESÉS VÁRHATÓ, EURÓPA AZ ÖSSZEOMLÁS SZÉLÉRE KERÜLHET

,,A migrációs helyzetben visszaesés lesz, jelentősen megnő majd a menekültek száma” – árulta el a jósnő, aki az említett témát illetően kimondottan vészjósló volt, azt mondta, sokkal több menekült lesz Európa-szerte az idei évben, mely részben az izraeli háborúnak lesz köszönhető. Mint Szegedi Erika hozzátette, minden jel arra mutat, hogy rendesen fel kell készülni a menekülthelyzetre, ugyanis ha Európa azt nem veszi eléggé komolyan, akár még az összeomlás szélére is kerülhet 2025-ben.

BELVIZEK, ÁRVIZEK ÉS TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK

Az áremelkedés és a migrációs helyzet fokozódása mellett Európát több természeti katasztrófa is sújtja majd az idei évben a Erika jóslatai alapján, többek között

  • Olaszországban,
  • Görögországban,
  • Horvátországban,
  • és Németországban

is komoly természeti csapások várhatóak, akár tűzvész, árvíz és belvíz, vagy éppen földrengések formájában, de az áldozatokat követelő viharokból Amerika sem fog kimaradni. ,,Összességében mondhatjuk, hogy nem lesz kegyes az időjárás az európai emberek számára az elkövetkezendő évben” – foglalta össze az időjárásra vonatkozó jóslatait Szegedi Erika. Németország kapcsán egyébként a kártyái azt mutatják, hogy a februárban esedékes, előrehozott választások eredménye komoly változásokat fog okozni.

,,ÉRNIE KELL AZ EMBEREK GONDOLKODÁSÁNAK”

A jósnő azzal zárta a beszélgetésünket, hogy a 2025-ös évben az emberek gondolkodásának kell érettebbnek lennie, mert az elmúlt pár év viszontagságai – legyen szó inflációról, háborúról, járványhelyzetről vagy éppen közéleti vitákról, bármiről – kimondottan lefelé húzták a közhangulatot. Jóslatai szerint, amennyiben képesek leszünk megfontoltan és átgondoltan dönteni, rövidebb vagy hosszabb távon eljuthatunk a gazdasági fellendüléshez. Azt is megosztotta velünk, hogy jóslatai szerint a 2026-ban Magyarországon esedékes országgyűlési választások előszele már az idei évben jelentősen érződni fog.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb