Mindenmás

Azahriah után egy másik közismert előadó is szünetre vonul, de már a visszatérésének dátuma is megvan

Közösségi oldalán jelentette be a népszerű rapper, hogy az idei koncertszezon után legalább egy évre visszavonul, Krúbi viszont ezzel együtt azt is elárulta, hogy várhatóan mikor tér vissza.

Azahriah után, aki tavaly ősszel közölte, hogy egy időre visszavonul a koncertezéstől, most egy másik népszerű előadó, Krúbi is erre a döntésre jutott – vette észre az Index. A szókimondó rapper a Facebook-oldalán tudatta a követőivel, hogy a 2025-ös szezon után több mint egy évig biztos, hogy nem tudnak Krúbi-koncerten tombolni a rajongói.

MEGVAN A SZÜNET ELŐTTI UTOLSÓ KONCERT DÁTUMA IS

„Az idei fesztivál- és koncertszezon lezárását követően több mint egy évig nem lesz Krúbi-koncert. Sokat gondolkoztam azon, hogy mikor és hogyan kommunikáljam ezt felétek úgy, hogy ne vezessek félre senkit, és ne legyen ízléstelenül, promóciós célú visszavonulásként, majd szenzációhajhász visszatérésként tálalva a dolog. Megoldásként arra jutottam, hogy ennek a posztnak a keretein belül megpróbálom minél átláthatóbban összeszedni, hogy mi várható, és miért” – kezdte bejegyzésében a rapper, világossá téve, hogy szeptember 5-én lesz a szünet előtti utolsó Krúbi-koncert. Ezt követően legkorábban 2026 októberében vagy novemberében láthat Krúbi-koncertet a közönség újra, feltéve, ha nem csúsznak meg az előkészületekkel. A mellékprojektjével azonban nem áll le a rapper, a Mirror Glimpse formációnak továbbra is lesznek fellépései, „így akinek van kedve Misivel és velem óbégatni és ugrálni, ilyen formában várhatóan lesz rá lehetősége a szünetben is” – hívta fel rá a figyelmet az előadó. Ezzel a formációval egyébként nemrég Szegeden is forgattak klippet:

A közismert előadó teljes, ezzel kapcsolatos bejegyzése itt olvasható:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb