Mindenmás

Száznál is többször vonultak a mentők vármegyénkben szilveszterkor, három kiskorút is elláttak túlzott alkoholfogyasztás miatt

Bőven akadt dolga a mentőknek szilveszterkor Csongrád-Csanád vármegyében, mint kiderült, összesen 138 alkalommal riasztották őket december utolsó estéjén. Országos szinten mintegy 3500 alkalommal vonultak a mentők szilveszterkor, akiknek jellemzően közlekedési balesetekhez, és belgyógyászati esetekhez riasztottak, de volt néhány pirotechnikával kapcsolatos sérülés is.

A fentebb felsorolt esetek mellett Csongrád-Csanád vármegyében három kiskorút is elláttak a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt – mondta el Hangai József, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének szóvivője a Rádió 88-nak. Mint elmondta, a mentők legtöbbször

  • közlekedési balesetekhez,
  • és belgyógyászati esetekhez vonultak ki,
  • de volt néhány pirotechnikával kapcsolatos sérülés is, amit elláttak a szakemberek december utolsó éjszakáján.

Csongrád-Csanád vármegyében egyébként összesen 138 alkalommal riasztották a mentőket szilveszter éjszaka.

ORSZÁGOS SZINTEN MAJDNEM 2000-EN KERÜLTEK ORVOSI ÜGYELETRE

Mint ahogyan korábban megírtuk, országos szinten majdnem 2000-en kerültek be az orvosi ügyeletre szilveszterkor, a mentőket több mint 3500 esethez riasztották – derült ki az OMSZ összesítéséből. Alkoholmérgezés miatt 215 ember került kórházba, köztük 29-en kiskorúak voltak. Pirotechnikai eszközök gondatlan használata miatt 18-an szenvedtek egészségügyi károsodást, a rendőrségtől kapott információk alapján pedig egy ember belehalt a fejsérülésébe.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb