Mindenmás

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi a szomszéd vármegyében – egy videó is előkerült a történtekről

Rendőri intézkedés közben halt meg egy 40 éves férfi Zagyvarékason. A rendőrök tudták, hogy nincs jogosítványa, mégis vezetett, ezért akarták megállítani. A férfi menekülni kezdett, majd végül egy betontömbnek ütközött, de még ekkor sem adta fel: kiugrott a kocsiból és megpróbált elszaladni, ekkor viszont már elkapták a rendőrök. Az igazoltatás közben aztán rosszul lett és már hiába próbálták újraéleszteni, meghalt.

HIRTELEN ROSSZUL LETT

A rendőrök a férfit megkülönböztető jelzés használatával próbálták megállítani, de a sofőr továbbhajtott. A járművel Zagyvarékas irányába ment, majd a Szabadság téren egy betontalapzatnak ütközött. A sofőr kiszállt az autóból és elfutott a rendőrök elől, akik néhány száz méter után elfogták és megbilincselték. A 40 éves zagyvarékasi férfi hirtelen rosszul lett és eszméletét vesztette, ezért a rendőrök haladéktalanul megkezdték az újraélesztését, amit a rövid időn belül a helyszínre érkező mentők folytattak, de már nem lehetett megmenteni az életét. A Tények most egy videofelvételt is közzétett az eseményekről, melyen hallható, hogy a férfi azt kiabálja a rendőröknek:

“Rosszul vagyok, nem bírom!”

VIZSGÁLJÁK A HALÁLESET KÖRÜLMÉNYEIT

A rendőrség azt írja, hogy a haláleset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. “A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe. A parancsnoki kivizsgálás – mely szerint a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt –  a helyszínre érkező ügyész jelenlétében történt” – emelte ki a rendőrség.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb