Sport

A két távozó után most megvan az első játékos, akivel szerződést hosszabbított a Szeged-Csanád GA

,,Szerződést hosszabbítottunk Tóth Bencével” – számolt be róla hivatalos oldalán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, mint kiderült, a korábbi válogatott hátvéd még két és fél évig kötelezte el magát a kék-feketék mellett.

Tóth Bence 2022 nyarán igazolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémiához, azóta pedig a védelem oszlopos tagjává vált. A 26 éves védő két és fél év alatt 77 tétmérkőzésen lépett pályára kék-feketében – írja a csapat közösségi oldalán.

TÓTH BENCE ÖRÜL, HOGY SIKERÜLT MEGEGYEZNI A KLUBBAL

„Örülök, hogy sikerült megegyezni. Boldog vagyok, mert egy igazi vidéki fellegvárban futballozhatok és a továbbiakban is segíthetem a csapatot a célok elérésében.” – nyilatkozta Tóth Bence, aki 2027 nyaráig hosszabbított a Szeged-Csanád Grosics Akadémiával.

GERMÁN TAMÁS CSAPATMENEDZSER SZERINT NEM VOLT NEHÉZ MEGÁLLAPODNI

„Nagyon örülünk, hogy megtarthattunk egy korábbi válogatott játékost. Könnyen sikerült megállapodni, hiszen Bence is maradni akart. Az elmúlt években bizonyította, hogy lehet rá számítani, ezért az eddigi munkája elismeréseként hosszabbítottunk vele. Bízunk benne, hogy a jövőben sikereket érhetünk el közösen.” – mondta a hosszabbítás kapcsán Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere. Pár nappal ezelőtt egyébként kiderült, hogy a szegedi együttes két játékosával is szerződést bont, erről az alábbi cikkben írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb